Társoldalunk:

Piszkos ügy

2006.09.04. 15:13

Néhány éve furcsa sérülést szenvedett a Fenerbahce portása, Volkan Demirel. Az isztambuliak egyese a Galatasaray elleni rangadót követően (amelyet a Fener 2-1-re megnyert) együtt ünnepelt a többiekkel, és úgy gondolta, hogy kidobja mezét a lelkes drukkerek közé.

A mozdulat közben azonban meghúzódott a válla, és ennek köszönhetően kéthetes pihenőre kényszerült. "Nagyon örülök, hogy megnyertük a meccset, de azt hiszem, az ünneplést egy kicsit túlzásba vittem" - jelentette ki a hálóőr.

De legalább boldoggá tette azt a szurkolót, aki elkapta a mezt: a derék fanatikus minden bizonnyal ereklyeként őrzi majd a ruhadarabot, és még az is elképzelhető, hogy ki sem mossa.

A sáros mezek és sportszárak egyébként is különösen nagy gondot szoktak okozni a derék háziasszonyoknak, akik férjuruk mocskos szerelését kénytelenek tisztítani. Angliában nemrégiben végeztek is egy közvélemény-kutatást az ügyben, amely azt az eredményt hozta, hogy a különböző amatőrligákban szereplő focisták 80 százaléka női hozzátartozójával (feleségével, édesanyjával) mosatja ki szerelését. Ez mondjuk nem véletlen, hiszen az is kiderült, hogy azon férfiak kétharmada, akik saját maguk tisztítják a mezeket, rögtön tönkre is teszik a szerelést...

A felmérés alapján Angliában hétvégenként közel kétezer tonnányi koszos mezt, nadrágot és sportszárat mosnak ki a háztartásokban, éppen ezért pár héttel ezelőtt a Premier League egyik főszponzora a helyi mosodákkal összefogva meghirdette a mosás napját. A mosodák vállalták, hogy az egyik vasárnap hajlandóak ingyen kitisztítani az amatőr focisták hozzájuk bevitt mezét, így a háziasszonyok legalább egy hétvégét pihenhettek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK