Vágólapra másolva!
Egyik játékosának nézte a futballbírót Ralf Rangnick, a német regionális bajnokságban szereplő TSG Hoffenheim edzője, aki ordítva nógatta mozgékonyabb játékra és góllövésre a játékvezetőt.

A tévedés oka az volt, hogy a korábban a Stuttgartot és a Schalkét is irányító szakember színvak, csapata pedig ezúttal nem a szokásos kék mezben és nadrágban, hanem vörösben játszott, a bíró pedig zöldben volt. Mivel a színvakok gyakran tévesztik össze a zöldet a pirossal, nem csoda, hogy Rangnick mesternek egy idő után szemet szúrt a bíró tehetetlenkedése.

"Mozogjál már!" - ordítozta neki fel-felpattanva a kispadról. Hamarosan azonban felvilágosították a szereposztásról, az edzőt pedig azóta sokkal több mosolygó ember veszi körül, aminek nemigen örül.