Vágólapra másolva!
Megszakadt a West Bromwich Albion hazai győzelmi sorozata, miután Gera Zoltán csapata meglepetésre nem bírt a Southend gárdájával. Az idegenben eddig pontot sem szerző vendégek a hajrában egyenlítettek a birminghami meccsen, ami kellemetlen pontvesztést eredményezett a biztos győzelemre számító WBA számára. Gera Zoltán szerint csapata játékával ezúttal sem volt gond, de a helyzetkihasználásuk továbbra is csapnivaló. A magyar középpályás fájlalta az elveszített pontokat és azt, hogy a lelátóról őt támogató magyar társait nem tudta góllal és győzelemmel köszönteni.

"Ezt a meccset már az első félidőben meg kellett volna nyernünk, hiszen sokkal jobbak voltunk, több helyzetünk volt. A csatáraink jól játszottak, de sajnos a befejezések ezúttal sem sikerültek tökéletesen. Ezzel így voltam én is, hiszen az előző meccsekhez hasonlóan ezúttal is voltak lehetőségeim, de nem sikerült gólt szereznem. Az első félidőben egy lecsorgó labdára a védővel egyszerre rajtoltam, ő volt kedvezőbb helyzetben és én is meglepődtem, hogy valósággal körbefutottam, és enyém lett a labda. Annyira meglepett a szituáció, hogy talán kicsit el is kapkodtam a lehetőséget, és a 16-osról ellőttem a labdát, amit a kapus védeni tudott. Szerintem vihettem volna még, és akkor nagyobb esély lett volna a gólszerzésre.

Később volt egy csúsztatott fejesem, ami túl erősre sikeredett és így fölé ment, egy beadásnál meg közelről akartam a rövid saroknál belepörgetni, de a labda szerencsétlenül leragadt a lábamnál, és a védők odaértek, felszabadítottak. Nem nagyon sikerül sajnos mostanában a helyzeteket jól megoldanom, ami zavar. A gond az, hogy rendre nem választok jó megoldásokat a kapu előtt. Ennek talán az az oka, hogy nem megfelelő az önbizalmam, aminek persze az egyre több elpuskázott lehetőség sem tesz jót. Egy gól sokat segítene ezen a problémán, talán majd legközelebb már az is összejön.

A mai meccsen egyébként kint szurkolt a stadionban Gyepes Gábor és Rósa Dénes, akik Wolverhamptonból jöttek át, és viszonozták egy tavaszi látogatásomat, amikor én néztem meg az ő meccsüket. Sajnálom, hogy nem tudtam győztes meccsel köszönteni őket. A meccs után az volt Gyepi véleménye, hogy a Wolverhampton legyőz majd minket, de mondtam neki, hogy azért ne legyen ebben annyira biztos. Szerintem a csapat nem játszik egyébként rosszul, de valami plusz hiányzik. Váratlan volt ez a döntetlen hazai pályán, de három itthoni győzelem után azért ez nem akkora gond.

Problémát inkább az jelent, hogy idegenben vagyunk nagyon haloványak. Most mindenesetre egy újabb hazai meccs következik, mégpedig kedden a Ligakupában, ahol mindenképpen szeretnénk továbbjutni".