Vágólapra másolva!
Nehéz mérkőzés előtt áll az FC Internazionale és a Werder Bremen együttese is, a két sztárcsapat ugyanis vereséggel kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörét. Márpedig ha két meccs után sem szerez pontot a két alakulat, könnyen lehet, a rossz rajt a továbbjutásukba kerül. A milánói együttes a Bayern Münchent látja vendégül, míg Brémában a BL-címvédő Barcelona teszi tiszteletét.

A szerdai játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója a Bayern München milánói vendégjátéka, ahol az FC Internazionalénak az első körben elszenvedett vereség után mindenképpen nyernie kellene. A milánóiak a múlt héten mindkét bajnokijukat megnyerték, igaz, a Chievo Verona ellen négygólos előnyt sikerült kis híján elszórakozniuk, ami intő jel lehet a számukra. Az sem nekik kedvez, hogy a Sporting CP ellen kiállított Patrick Vieira nem léphet pályára - de a nem csúcsformában futballozó Bayern ellen ez is elég lehet a győzelemhez. Eközben a Sporting CP Moszkvában próbálhatja meg gyarapítani pontjai számát, és ha sikerülne pontot szerezni a Szpartak ellen, akkor a portugálok alighanem elégedetten utaznának haza.

A Bayern mellett egy másik német gárda, a Werder Bremen is rangadót játszik, mégpedig hazai pályán az FC Barcelona ellen a BL "halálcsoportjában", az A betűjelű kvartettben. A brémaiak nagyon bíznak benne, hogy első számú csatáruk Miroslav Klose felépül a találkozóra, mert ellenkező esetben nem sok esélyük van a Barca ellen - amely azért a hét végén a Valencia CF ellen megmutatta, hogy kellően megszervezett védelemmel szemben korántsem képes olyan csillogó futballra. Az egyre jobban játékba lendülő Chelsea FC eközben a Levszki Szófiához látogat, és Bulgáriában futball-ünnepre készülnek, hiszen ez lesz az ország labdarúgásának történetében az első BL-csoportmérkőzés. A londoniak részéről a sérüléssel bajlódó középhátvéd, John Terry is ott lesz Szófiában, míg a hazaiaknál az első fordulóban eltiltás miatt hiányzott, brazil származású, ám bolgár válogatott Lúcio Wágner is ott lesz a pályán.

Két hárompontos gárda találkozik a D csoportban, ahol az első fordulóban egyaránt négy gólt szerzett Valencia CF és AS Roma mérkőzik egymással Spanyolországban. A hazai együttesből a nyáron igazolt jobbszélső, Joaquín eltiltás miatt hiányzik, de a Valenciának van olyan bő kerete, hogy ez ne jelentsen nagy gondot - a hét végén a Barca elleni rangadón például úgy ért el döntetlent a csapat, hogy a házi gólkirály Fernando Morientes pályára sem lépett. Ő most minden bizonnyal játszani fog, mint ahogyan a rómaiaknál az eltiltását letöltött Philippe Mexes is.
A Farkasok alighanem egy pontért utaznak Spanyolországba, de ennek megszerzése sem lesz egyszerű. Az első forduló két vesztese, a Sahtar Doneck és az Olympiakosz meccsének tétje az lesz, hogy melyik együttes maradhat versenyben a továbbjutásért, és hazai pályán az ukránok számítanak esélyesebbnek.

Végül essen szó a BL talán legkiegyensúlyozottabb csoportjáról, a C jelűről amelyben az első játéknapon egyetlen gól sem született. Ez a sorozat remélhetőleg megszakad a héten, és erre Liverpoolban van nagyobb esély, ahol a Vörösök a török Galatasaray SK-t fogadják majd. Miután a liverpooliaknál a jelek szerint a holland Dirk Kuyt megtalálta góllövő cipőjét, az angolok elsősorban alighanem tőle várják majd a találatokat. Bordeaux-ban, ahol a PSV Eindhoven vendégeskedik, már kevesebb gól várható, hiszen mind a két együttes elsősorban a remek védekezéséről híresült el, ráadásul a hazaiknál Rio Mavuba, a vendégeknél pedig Philip Cocu tér vissza a középpályára.