Társoldalunk:

Magyarfoci-katasztrófák Irapuatótól Máltáig

2006.10.16. 17:52

1992 júniusában Jenei Imre irányításával az első tétmérkőzésre készült válogatottunk, a vb-selejtezőket Izland ellen kezdtük, Görögország, Oroszország és Luxemburg került még a csoportunkba.

Az erdélyi szakember, aki 1986-ban BEK-győzelemre vezette a Steauát, és 1990-ben kijutott az olaszországi vébére a román válogatottal, addigi mérlege két bekalkulált vereség (Anglia ellen 1-0-ra, Svédország ellen 2-1-re kaptunk ki), és két győzelem (3-1 Ukrajna és 2-1 Ausztria ellen) volt, de arra senki nem számított, hogy Izland ellen a vereség rublikába kerül újabb strigula.

A lesajnált és bálnavadásznak titulált északi csapattal kapcsolatban csak az volt a kérdés előzetesen, hogy hány gólos zakóval térnek haza, és ezt az érzést csak erősítette, hogy Kovács Kálmán már a 3. percben begyötörte a labdát a kapujukba. A gólfesztivál azonban elmaradt, sőt az izlandiak előbb egyenlítettek a második félidő elején, majd a csereként beállt Magnusson révén a győzelmet is megszerezték, ami előrevetítette, hogy ez a selejtezősorozat sem rólunk szól majd...

Forrás: MTI
Eidur Gudjohnsen 2004-ben, apja 1993-ban szerzett gólt ellenünk

A reykjavíki túrán már Puskás Ferenc volt a válogatott kapitánya, de a négy meccs erejéig beugró legenda sem tudott csodát tenni, igaz, hogy debütálása a hirtelen előhúzott Hamar révén még jól sikerült Dublinban.

Aztán Izlandon megfázott a csapat, ezúttal még becsületgólra sem futotta, a hazaiak pedig a Stuttgartban légióskodó Eyjolfur Sverrisson és a jelenleg a Barcelonában futballozó Eidur Gudjohnsen édesapja, a korábbi belga gólkirály Arnor talátával 2-0-ra vertek minket, nekünk meg maximum a káröröm maradt, hogy az északiak még így sem jutottak ki a 94-es vébére...

vb-selejtező:
Magyarország - Izland 1-2 (1-0)
Népstadion, 10 ezer néző
v.: Amendolia (olasz)
Magyarország: Petry - Telek - Kovács E., Lőrincz - Simon, Limperger, Pisont (Balog T., 78.), Vincze (Eszenyi, 54.), Keller - Kiprich, Kovács K.
Izland: B. Kristinsson - Marteinsson, Kristjan Jonsson, Bergsson, Valsson - Örlygsson, Kristinn Jónsson (Bragason, 80.), R. Kristinsson, A. Gretarsson - Bjarnason, S. Gretarsson (Magnusson, 64).
gól: Kovács K. (3.), illetve Örlygsson (52.), Magnusson (74.)

vb-selejtező:
Izland - Magyarország 2-0 (1-0)
Reykjavik, 2755 néző
v.: Harrel (francia)
Izland: B. Kristinsson - Birgisson, Kristjan Jonsson, Bergsson,  Dervic - Tordarson, Stefansson (A. Gretarsson, 63), R. Kristinsson, A. Gudjohnsen - E. Sverrisson, Gunnlaugsson.
Magyarország: Petry - Telek - Simon, Lőrincz - Pisont, Márton, Balog T., Urbán, , Keresztúri - Orosz, (Hámori, 67.), Hamar (Sallói, 80.).
gól: Sverisson (13.), Gudjohnsen (78.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK