Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája csoportkörében már a harmadik fordulóra kerül sor a héten, és a mostani játéknap után a legtöbb kvartettben alighanem letisztul a kép. A kedden pályára lépők közül két forduló után még három csapat mondhatja magát 100 százalékosnak, és ha ezen együttesek valamelyike megint nyerni tud, akkor szinte biztosan a legjobb 16 között érezheti magát - míg a két pont nélküli klub egy újabb vereséggel szinte kilátástalan helyzetbe kerülhet.

A keddi játéknapon alighanem a Real Madrid mérkőzését követi majd a legnagyobb figyelem, hiszen a királyi gárda a hét végén rendkívül kínos vereséget szenvedett a spanyol bajnokságban a Getafe ellen.

Fabio Capello együttesének a BL-ben három pontja van, és a román Steaua Bucuresti ellen kötelező a győzelem Raúlék számára. Az olasz szakvezető a hírek szerint kissé megvariálja majd a kezdő tizenegyet, ami elsősorban Robinhónak jöhet jól: a brazil támadó a szezon során először kaphat lehetőséget az első perctől kezdve.

Ami a csoport másik meccsét illeti, a kettőből kettő mérkőzést nyert Olympique Lyon alighanem ismét begyűjti a három pontot - ellenfele a pont nélkül álló Dinamo Kijev lesz, amely nem számíthat első számú kapusára, Andrij Sovkovszkijra, akit az előző fordulóban Madridban kiállítottak. Az első számú kapus, Grégory Coupet ugyan a lyoniaknál is sérült, de a francia gárdában a portásnak aligha lesz sok dolga.

Rangadóra kerül sor a a G csoportban, ahol a két győzelemmel álló Arsenal FC a szintén veretlen CSZKA Moszkvához látogat. Az Ágyúsok az utóbbi időben kiválóan szerepelnek, legutóbbi öt tétmérkőzésüket megnyerték, de Arsene Wengernek megint meg kellett kavarnia a védelmet Emmanuel Eboué sérülése miatt.

William Gallas megint balhátvédet volt kénytelen játszani, de jó hír a számára, hogy Gael Clichy felépülőben van - ám a CSZKA ellen még aligha veti őt be kezdőként a mester. A moszkvaiak szintén megnyerték a hét végi bajnokijukat, még a legjobb csatáruk, a brazil Jo nélkül is - más kérdés, hogy még így is három brazil labdarúgó szerepelt a gárdában, és a győztes találatot is egyikük, Dudu Cearense szerezte.

Míg Moszkvában alighanem a csoportelsőség lesz a tét, addig a kvartett másik két tagja az "életben maradásért" küzd Portóban, ahol a Hamburger SV nem sok mindenben bízhat: a németek ebben a szezonban még nyeretlenek, és immár jobban teszik, ha a bajnokságra koncentrálnak.

Az F csoportban is akad egy 100 százalékos együttes, és a Manchester United valószínűleg az FC Köbenhavn ellen is folytatja győzelmi sorozatát. A dánok eddigi két összecsapásukon egy pontot szereztek, de gólt nem tudtak elérni, és a fő kérdés Manchesterben nem az, hogy nyer-e a hazai csapat (ebben alighanem mindenki biztos), hanem hogy Wayne Rooney megtalálja-e végre góllövő cipőjét.

A Celtic FC-Benfica találkozó már nagyobb izgalmat ígér, hiszen alighanem a második hely sorsa lesz a tét, és az eddig nyeretlen portugálok várhatóan már a döntetlennel is elégedettek lennének, elvégre még két hazai meccsük lesz, a csoport gyengébb gárdái ellen.

A H csoportot előzetesen az egyik leggyengébb kvartettnek tartották, amelyből csak az AC Milan emelkedik ki - nos, a rossonerók a maguk részéről ezt eddig nem bizonyították. A milánói gárda nincs valami jó formában mostanában: a hét végi bajnokin csak véres verítékkel harcolt ki egy döntetlent a Sampdoria ellen, és az együttes támadójátéka pocsék volt.

Carlo Ancelotti azonban továbbra is bízik ebben az idényben még eredménytelen Alberto Gilardinóban, visszatér viszont a kezdők közé a Samp ellen pihentetett Andrea Pirlo. Az RSC Anderlechtnél a hírek szerint Juhász Roland is a kezdő tizenegy tagja lehet, és a belgák nagyon bíznak a bravúrban - annak ellenére, hogy legutóbbi hét hazai BL-meccsükből hatot elveszítettek. A csoport másik magyar focistája, Tőzsér Dániel ott van az AEK Athén utazó keretében, és a hellének a francia Lille OSC ellen minden bizonnyal egy döntetlennel is elégedettek lennének.