Vágólapra másolva!
Sérülés miatt nem tarthat a Hertha BSC következő, bielefeldi bajnokijára társaival Dárdai Pál, a berlini gárda magyar futballistája.

Az alapembernek számító középpályás a bokáját fájlalja, így a török Yildirday Bastürkkel együtt biztosan kihagyja a szerdán 20 órára kiírt mérkőzést.

A fővárosi együttes számára az szolgáltatja a találkozó pikantériáját, hogy utoljára hét hónappal ezelőtt nyert idegenben. Azóta öt döntetlen mellett két vereséggel tért haza.