Vágólapra másolva!
Hogy mi kell ahhoz, hogy egy edző huzamosabb ideig egy csapatnál maradjon? Elsősorban az, hogy szállítsa az eredményeket, de ezenfelül nem árt, ha ért a játékosok nyelvén, jól kijön a vezetőséggel meg a szurkolókkal, és persze elengedhetetlen a szerencse is. Összeállításunkban azokat a trénereket szedtük össze a teljesség igénye nélkül, akiknek neve összeforrt egy-egy csapattal, az apropót az adta, hogy Sir Alex Ferguson a napokban ünnepelte a huszadik évfordulót a Manchester United menedzsereként.

Alexander Chapman Ferguson már hírnevet szerzett magának a skót Aberdeen edzőjeként, amellyel három bajnoki címet, négy kupát, KEK-et és Európai Szuperkupát nyert, így elismert szakemberként érkezett 1986 novemberében a Manchester Unitedhez, ahol Ron Atkinsont váltotta.

Két évvel korábban az Arsenal és a Tottenham is felajánlotta neki a menedzseri posztot, de akkor még nem kívánkozott el az Aberdeentől. November 6-án lett a MU menedzsere, és a csapat 213 percen keresztül gólképtelen volt, amikor a Queens Park Rangers ellen a dán John Sivebaek szabadrúgásból betalált, a Ferguson-éra első találata egyben győzelmet is ért, Sivebaeknek egyébiránt ez volt az egyedüli gólja a Manchesterben.

A 86/87-es idényben végül a 11. helyen végzett a csapat, nyáron meg is erősítette a keretet Fergie, olyan játékosok érkeztek, mint Steve Bruce, Viv Anderson, Brian McClair és Jim Leighton. Az utánpótlást sem hanyagolta el, igaz, ennek majd később érezhette a klub a jótékony hatását. Az erősítések jól sikerültek, és az első teljes idényben a második helyre vezette a Vörös Ördögöket, de az ezt követő év nagy csalódás volt, megint a 11. helyen zárt a brigád.

Újabb igazolások érkeztek, Neil Webb a Nottigham, Paul Ince a West Ham, Gary Pallister a Middlesbrough mezét cserélte a MU trikójára, és remekül indult a szezon, mert a nyitányon a bajnok Arsenal kapott 4-1-es verést. A folytatás pocsékra sikeredett, a helyi rivális City 5-1-es csapást mért a Unitedre, és a szurkolók, valamint újságírók egy része már Fergie távozását követelte. 1989 telén a MU nyolc meccsen mindössze két döntetlent tudott felmutatni, Ferguson később ezt nevezte pályafutása legsötétebb időszakának.

Januárban aztán az FA-kupa harmadik fordulójában a Nottigham Forest elleni meccsen kimondatlanul ugyan, de Ferguson állása volt a tét, és a skót tréner leginkább a 20 éves Mark Robbinsnak hálálkodhatott, az ő gólja eredményezte a továbbjutást. A Manchester meg sem állt a döntőig, ahol a Crsytal Palace elleni 3-3 után jöhetett az újrajátszás, amit Lee Martin góljával a Vörös Ördögök nyertek, megszületett a Ferguson-éra első trófeája. A bajnokságban végül a 13. helyen végzett a csapat, a KEK-indulás ellensúlyozta a vérszegény bajnoki szereplést.

A hazai pontvadászatban a 90/91-es szezon sem hozott átütő sikert, a hatodik hely ugyan előrelépésnek számított, de nem elégítette ki a bajnoki címről 1967 óta hasztalan álmodozó híveket. A Ligakupában már jobban ment, egészen a döntőig nem is volt gond, de ott a Sheffield Wednesday jobb napot fogott ki, a meccs pikantériáját azt adta, hogy a Baglyok becenévre hallgató riválist Ron Atkinson vezette, akit Fergie váltott anno a MU kispadján. A nemzetközi porondon aztán minden klappolt, és a KEK-ben a Barcelona 2-1-es legyőzésével csúcsra ért a United, Ferguson pedig diadalittasan jelentette ki a finálé után, hogy a következő idényben már az angol bajnoki cím is az övék lesz.

Jóslata nem jött be, a MU sokáig vezette ugyan a tabellát, de végül az Eric Cantona nevével fémjelzett Leeds United lett a befutó, azért a Ligakupa-győzelem valamennyire gyógyír volt a lelki fájfalmakra. Az 1992/93-as idény rajtjánál kicsit beragadt a gárda, a fordulópont novemberben következett, amikor a klub szerződtette Cantonát, és a francia fenegyerek Mark Hughes éktársaként a MU mezében is elkezdte lőni a gólokat, így 26 év várakozás után összejött a hőn áhított bajnoki cím, ráadásul Fergie lett az Év menedzsere a kollégák szavazatai alapján.

Nem állt le a csapat, rajt-cél győzelemmel megvédte címét, ráadásul az FA-kupa döntőjében egy négyessel intézte el a Chelsea-t, a United volt a hatodik egyesület, amelynek összejött ez a dupla, ráadásul a Ligakupában is elértek a fináléig, igaz megint egy Atkinson-csapat, ezúttal az Aston Villa húzta keresztül a számításokat. A 94/95-ös szezonban több kulcsember is megsérült, Cantona pedig a Crystal Palace elleni meccsen bemutatott emlékezetes kung-fu-rúgás miatt eltiltását töltötte, de még így is révbe érhetett volna a csapat, de az utolsó fordulóban ehhez győzni kellett volna a West Ham ellen.

Az 1-1 azt jelentette, hogy ezüst lett a jutalom a Blackburn mögött, és az FA-kupában sem sikerült javítani, mert az Everton 1-0-ra nyerte a finálét. 95 nyarán keményen támadták Fergusont, amiért elengedte Ince-t, Hughest és Kancelskist, és a fiataloknak, a Ferguson-fiókáknak szavazott bizalmat. Gary és Phil Neville, David Beckham, Paul Scholes és Nicky Butt neve ekkoriban még csak azoknak mondott valamit, akik kijártak a klub ifimeccseire, a szezonnyitó 3-1-es vereség után a média gúnyosan kacagott a Uniteden, Alan Hansen, a BBC szakértője ki is jelentette, hogy fiatalokkal semmit nem lehet nyerni.

Sokáig úgy is tűnt, hogy igaza lesz, mert a Newcastle már 14 ponttal is vezetett, de a hajrára elfogyott a Szarkák előnye, és az utolsó forduló most a MU-nak kedvezett, a Middlesbrough elleni 3-0-s diadal után kezdődhetett a fieszta. A hab a tortán a Liverpool ellen 1-0-ra megnyert FA-kupa-döntő volt, így ismét összejött a dupla, Fergie elcsendesítette az őt támadókat. A bajnokságban igen, a kupában nem jött össze a címvédés a folytatásban, és a Bajnokok Ligájában is bontogatta szárnyait a csapat, annak ellenére, hogy a török Fenerbahce megszakította a 40 éves hazai veretlenséget az európai kupákban.

A kaland az az elődöntőben ért véget, a Dortmund még túl erős volt. A szezon végén Cantona visszavonult, így vezér nélkül maradtak a fiatalok, el is maradtak az ütős eredmények, a bajnoki második helynek azért lehetett örülni, meg BL-negyeddöntő sem hangzik rosszul, de magasra volt téve a mérce. 98 nyarán érkezett Dwight Yorke a csatársorba, Jesper Blomqvist a középpályára, és Jaap Stam a védelembe, de így is is csak a legvérmesebb United-drukkerek hihették, hogy a klub legsikeresebb idénye áll előttük (brit klubok közül csak a Celtic volt képes hasonlóra, még 1967-ben).

A bajnokságban, az FA-kupában és a Bajnokok Ligájában is a trónra ült a Manchester, 1999 június 12-én pedig Alex Ferguson a Brit Birodalom lovagja lett a futballért tett szolgálatai miatt. Sir Alex fiai egy évvel később is uralták a honi mezőnyt, 18 pontot vertek a második Arsenalra, Fergie mester pedig a Premiership nyolc éve alatt ötödször lett az Év menedzsere. 2001 nyarán megint az Old Traffordra lehetett szállítani az aranyérmeket, Ferguson lett az első adző az angol futball történetében, aki zsinórban három bajnokságot nyert, és a szigetországi trófeák számát tekintve megelőzte az addig legeredményesebbnek számító Bob Paisleyt, aki tizennégyet nyert a Liverpoollal.

2001/02 nem a MU idénye volt, a bajnokságban hullámvasútot idézett a csapat teljesítménye, végül a bronz azért meglett, de ezen kívül nem sok örömteli történt, a BL-ben a Leverkusen kiütötte őket az elődöntőben (így nem valósult meg Fergie nagy álma, hogy szülővárosában, Glasgow-ban döntőt játszhasson), az FA-kupában a negyedik, a Ligakupában a harmadik kanyarban búcsúztak, és ezzel a 88/89-es szezon óta először maradtak trófea nélkül. Eredetileg ez az idény lett volna az utolsó Ferguson számára, de 2002 februárjában újabb hároméves szerződésen hagyta ott az aláírását.

Trónfosztásra készült az Arsenal, és sokáig úgy tűnt, hogy ez sikerül is az Ágyúsoknak, mert két hónappal a zárás előtt nyolcpontos előnnyel rendelkeztek. A Manchester elbukta a Liverpool elleni Ligakupa-finálét, de óriásit hajrázott, és amikor május 4-én az Arsenal 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Leeds ellen, biztossá vált, hogy tizenegy év alatt nyolcadszor is a United ünnepelhet bajnoki címet. Sir Alex ezt az aranyérmet tartja pályafutása legnagyobb bravúrjának, és ebben nem kis szerepe volt annak a lélektani hadviselésnek, amihez nagyon ért a dörzsölt skót, és ami később komoly konfliktusokat okozott Arsene Wengerrel, az Arsenal menedzserével.

A 2003/2004-es idényben az FA-kupa került be a vitrinbe, de előzetesen mindenki bajnoki címben és/vagy BL-győzelemben reménykedett, előbbiben harmadik helyet, utóbbiban negyeddöntőt sikerült felmutatni. 2004 nyarán 20 millió fontért megszerezte a Manchester a szupertehetségnek kikáltott Wayne Rooneyt, de első idényében nem volt képes megfelelően pótolni a sérült gólgyárost, Ruud Van Nistelrooyt, így a Vörös Ördögök kénytelenek voltak beérni a dobogó legalsóbb fokával, és egy kupaezüsttel, hiába uralták az Arsenal elleni döntőt, megint hadilábon álltak a gólszerzéssel, és a büntetőt a londoniak rúgták jobban.

A legutóbbi szezon előtt a pályán kívüli események foglalkoztatták a United-drukkereket, ugyanis egy amerikai milliárdos, Malcolm Glazer vette meg a klubot, ami feldühítette a szurkolókat, akik a gyenge rajt miatt sem örülhettek. Az elmaradt eredmények miatt a csapaton belül is állt a bál, a Middlesbrough elleni 4-1-es zakó után Roy Keane keményen odamondogatott Rio Ferdinandnak, Darren Fletchernek, John O'Shea-nek és Alan Smithnek, meg is romlott a viszonya Fergusonnal, végül november 18-án elhagyta a klubot.

Ennél sokkal nagyobb problémát okozott, hogy a BL-ben gyengén ment a csapatnak, mindössze egy meccset nyert, és csoportutolsóként zárt, ami időtlen időt óta nem fordult elő, a bajnoki második hely, és a Ligakupa-diadal azért okozott örömteli pillanatokat a szurkolóknak. Az már kevésbé, hogy Van Nistelrooy és Fergie összeakasztotta a bajszát, így a holland elhagyta Manchestert, igaz, ennek ellenére egyelőre vezeti a tabellát a MU, a BL-ben is továbbjutásra áll, úgyhogy Sir Alex jubileumi, 20. évébén minden a terv szerint halad (bár a másodosztályú Southend elleni Ligakupa-betli ront az összképen).

Számos legendás sztori kering a skót mester temperamentumáról, David Beckham távozásában például nagy szerepe volt annak a stoplis cipőnek, amibe Fergie rúgott bele dühösen az Arsenal ellen 2-0-ra elvesztett FA-kupameccs után, és ami fejen találta a középpályást, és szemöldökét két öltéssel kellett összevarrni. Olyan is előfordult, hogy teáscsészéket dobált egy vesztésre álló találkozó szünetében, a hajszárító névén elhíresült aktus során pedig centikről szokott üvölteni egy-egy játékossal.

A szabadidejében szívesen zongorázó, nyaralását rendszerint Dél-Franciaországban töltő, elkötelezett munkáspárti Ferguson 1999-ben Európa legjobb edzője lett az UEFA szerint, 2001-ben a BBC Sport-életműdíját is megkapta, 2002-ben pedig beválasztották az Angol Futballhírességek Csarnokába. Hatszor volt az Év menedzsere a Premier League-ben, Manchester, Aberdeen és Glasgow díszpolgára, 32 éves edzői pályafutása során 34 trófeát nyert, ebből tizenkilencet a Manchesterrel.