Vágólapra másolva!
Az 1954-es berni döntőről éveken keresztül nem tudtunk beszélni Puskás Ferenccel - emlékezett barátjára Horst Eckel a világbajnoki fináléban a magyar labdarúgó-válogatottat 3-2-re legyőző Németország korábbi középpályása.

A 74 éves Eckel hangsúlyozta, hogy Puskással nagyon jó barátok voltak, jól megértették egymást. Igaz, a berni döntőt követően többet nem játszottak egymás ellen, de a későbbiekben rendszeresen találkoztak, hol Magyarországon, hol Németországban. "De Öcsivel a döntőről sokáig nem tudtunk beszélni" - hangoztatta Eckel, hozzátéve, hogy csak évekkel később mertek viccelődni vele és a többiekkel az akkor történtekkel kapcsolatban. "Biztos, sok vörösbort ittatok a meccs előtt" - idézte fel az egyik poént a korábbi német válogatott, aki egyébként megismételte azt a több alkalommal is hangoztatott német álláspontot, amely szerint a magyarok azért vesztettek, mert a gyors 2-0-s vezetés után elbízták magukat.

Puskást Horst Eckel minden idők egyik legjobb labdarúgójának nevezte. "Nemcsak csodálatos gólokat rúgott, s bámulatos passzokat adott, hanem fantasztikus kapitány is volt" - fogalmazott az egykori középpályás, visszaemlékezve arra, hogy a berni döntőben Puskás az utolsó pillanatig űzte-hajtotta játékostársait. Egyébként sajnálta, hogy "Öcsit" a döntőben nem ő foghatta, mert az akkori kapitány, Sepp Herberger - mint emlékezett - az utolsó pillanatban átvariálta a csapatot, s rá Hidegkuti őrzését bízta.

Eckel szomorúan idézte fel három évvel ezelőtti utolsó találkozójukat, amikor Puskást a kórházban - Grosiccsal és Buzánszkyval - még felkereshette. "Csak beszéltünk hozzá, de ő nem válaszolt" - emlékezett Eckel, aki ugyanakkor egy korábban megszokott kézmozdulatból mégis arra következtetett, hogy magyar barátja megismerte őt.