Vágólapra másolva!
Mi sem bizonyítja jobban, hogy a pénteken elhunyt Puskás Ferenc volt a legismertebb magyar, mint az, hogy még a közép-amerikai Guatemalában is megemlékeztek róla a hétvégi újságok.

Az elPeriódico rövid hírben számolt be a haláláról, az Aranycsapat játékosát a valaha volt egyik legjobb labdarúgóként említve. A Guatemala Siglo már fél oldalt szentelt az ötvenes évek legendás labdarúgójának, az EFE hírügynökségtől átvett írás mellett fotót is közölt Puskásról.

A legnagyobb terjedelemben a legjelentősebb lap, a Prensa Libre foglalkozott az egykori világklasszis játékossal. A Budapestről keltezett cikkben a lap idéz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményéből - "nincs olyan tagja a magyarságnak, akit érintetlenül hagyna Puskás Ferenc halála" -, feleleveníti a kiváló sportember pályafutásának legfontosabb állomásait, az Aranycsapat olimpiai bajnoki címét, az angolok elleni történelmi sikerét és a berni döntőben elszenvedett vereséget, illetve kitér a Real Madridban eltöltött, ugyancsak páratlanul sikeres évekre.

Az újság egy teljes oldalt szánt Puskára, az írás mellett hét fotót - portrékat, illetve mérkőzéseken készült képeket - közölt.