Vágólapra másolva!

A Médiaválogatottból igazolt a gödöllői futsalcsapat

Érdekes házasságra került sor futballberkekben, ugyanis a futsalbajnokságban szereplő Gödöllői Bikák Futsal Klub második csapata egyesült a számos ismert személyiséget felvonultató Médiaválogatott csapatával.

A Gödöllői Bikák futsalcsapta 2004-ben veretlenül nyerte az NB II-es bajnokságot, minden lehetséges címet bezsebelt, ezzel kivíva az UEFA által kiírt futsal Bajnokok Ligájában való indulás jogát. A magyar bajnok Gödöllői Futsal Klub azóta Európa 16 legjobb csapata közé jutott.

Idén októberben a Médiaválogatott egyesület elnöke megkereste a Bikákat azzal a céllal, hogy egyesüljön a két csapat. A közös munka hamarosan el is kezdődött.

A hazai ismert médiaszemélyiségek - mint például a Fiesta énekese, Csordás Tibor, Szebeni István, az Aktív műsorvezetője, Hajdú B. István sportriporter, Gyetván Csaba, Leó, Várkonyi Attila, Papp László olimpiai bajnok bokszoló unokái, Papp Gergely és Papp Tamás, valamint Goran Kopunovic gyorsan felvették a ritmust, és a gödöllői játékosok is nagy szeretettel fogadták őket.

Ez a furcsa házasság egyébként olyannyira termékenynek mondható, hogy a Tóth László irányította GFK-Médiaválogatott eddig két mérkőzéséből két győzelmet aratott, s így feljött az NB II keleti csoportjának ötödik helyére.

"Gyerekkoromban nagyon szerettem focizni, akkor persze csak az utca végi focipályán rúgtuk a bőrt a haverokkal. Két éve azonban lecsaltak a zenészválogatottba focizni, ahol összetalálkoztam a Médiaválogatott elnökével, Földesi Jánossal, aki átcsábított hozzájuk. Úgy tűnik, jó döntés volt, hiszen a zenészválogatott azóta már meg is szűnt, mi pedig egyre többet játszunk. Bármennyire sok elfoglaltságunk van is, heti két- három edzésre mindig lemegyek. Soha nem voltam igazolt játékos sehol, ezért ezt a helyzetet most nagyon élvezem, bár kicsit furcsának tűnhet, hogy én éppen akkor kezdem el, amikor mások abbahagyják. Apám mindig mondta, hogy későn érő típus vagyok... Bejött neki." - mondja Csordás Tibor, a Fiesta frontembere.

A hazai mérkőzéseiket a gödöllői egyetemi sportcsarnokban játszó "Médiabikáknak" az idén még három alkalommal szurkolhat a nagyérdemű:
2006. november 24-én, pénteken este 21 órától az Euro Global csapata ellen,
2006. december 1-én, pénteken este 21 órától a DTE-Royal FC csapata ellen,
2006. december 15-én, pénteken 18.30-tól a Debreceni Egyetemi csapat ellen.