Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség elkészítette a korosztályos válogatottak ranglistáját: a magyar U19-eseket - akik október végén hibátlan mérleggel nyerték Eb-előselejtező csoportjukat - az ötödik helyre sorolta az UEFA, az U17-esek pedig a 14. helyen állnak összesítésben.

A szervezet az elmúlt időszak szereplését figyelembe véve készítette el a korosztályos válogatottak rangsorolását. A listának a december 5-ei sorsolás kapcsán komoly jelentősége lesz, hiszen ez alapján készítik majd el az Európa-bajnoki selejtezők kalapjait.

Az U19-es - azaz az 1988-ban, vagy később született fiatalokból álló együttes - igen jól áll: Várhidi Péter gárdája az ötödik a ranglistán, s ez azt jelenti, hogy a második azon csapatok közül, amelyek már pályára léptek ebben a kvalifikációs sorozatban (Angliát, Spanyolországot és Olaszországot előzetesen kiemelték az utóbbi évek szereplése alapján). Magyar csapat évek óta nem szerepelt ilyen jól ebben a korosztályban.

A szintén selejtezőtorna-győztes, két évvel fiatalabbakból álló gárda sem áll rosszul, hiszen az 52 tagország csapata között Szokolai László együttese a tizennegyedik a listán.

Az U19-esek európai ranglistája:
1. Anglia
2. Spanyolország
3. Olaszország
4. Skócia
5. Magyarország

Az U17-esek európai ranglistája:
1. Anglia
2. Spanyolország
3. Portugália
...14. Magyarország.