Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó játéknapján a G csoport kínálja a legnagyobb izgalmakat, hiszen az Arsenal, Porto, CSZKA trió bármelyik tagja kiharcolhatja még a továbbjutást - igaz, ugyanígy el is bukhat. Az F csoportban némi meglepetésre a Celtic már páholyból várhatja koppenhágai fellépését, míg a Manchester United az Old Traffordon ki-ki meccset játszik a Benficával.

Az E csoportban nem maradt nyitott kérdés, hiszen már két héttel ezelőtt kialakult a végeredmény.

A G csoportban viszont annál nagyobb izgalom várható, elvégre itt három csapat verseng az első két pozícióért. Jelenleg az Arsenal FC-nek és az FC Portónak is tíz-tíz pontja van, de a két együttes éppen egymás ellen lép pályára Portóban, míg a két egységnyi hátrányban lévő CSZKA Moszkva hazai pályán fogadja a pont nélküli Hamburger SV-t.

Az oroszoknál Vágner Love és Elmir Rahimic sem játszhat eltiltás miatt, de a mélyponton lévő német együttes legyőzése így sem jelenthet nagy gondot a számukra - más kérdés, hogy a győzelem sem garantálja számukra a továbbjutást. Ha ugyanis a Porto és az Arsenal döntetlent játszik egymással, akkor ők jutnak tovább, ami akár a békés pontosztozkodás lehetőségét is felveti - kérdés, hogy a Porto megelégszik-e a második hellyel, mert az iksz esetén az Arsenal végezne az élen. Az Ágyúsoknál egyébként Thierry Henry sérüléssel bajlódik, de eltiltás miatt akkor sem játszhatna, ha teljesen egészséges lenne.

Az F csoportban egyelőre csak a skót Celtic FC érezheti páholyban magát, és ha begyűjti a három pontot az FC Köbenhavn otthonában, akkor a csoportelsőség is a keltáké lesz. A másik továbbjutó pozícióért a Manchester United és a Benfica küzd meg az Old Traffordon - tavaly hasonló volt a szereposztás, de akkor Lisszabonban csaptak össze a csapatok, és a portugálok kiverték az angolokat. Most a Vörös Ördögök számára egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, a luzitánoknak pedig mindenképpen nyerniük kell, ha nem az UEFA-kupában, hanem a Bajnokok Ligájában akarják folytatni.

Az AC Milan nagy szerencséjére a Lille OSC elleni találkozónak a rossonerók számára semmilyen tétje nem lesz, az olasz csapat biztos csoportelső a H betűjelű kvartettben - a taljánok ennek megfelelően, na meg a sérüléseknek "köszönhetően" alighanem erősen tartalékosan állnak majd fel. Ez a galloknak akár jól is jöhet, elvégre a Lille csak akkor mehet tovább, ha több pontot szerez, mint az RSC Anderlechthez látogató AEK Athén - azaz a gallok hiába verik meg a Milant, ha a görögök is nyernek Belgiumban. Ugyanakkor ha a Lille kikap, az Anderlecht viszont nyer, akkor a francia csapat nem hogy a második, de a harmadik helyről is lecsúszik, mivel ez esetben a brüsszeli lila-fehérek megelőznék a franciákat.