Társoldalunk:

AC Milan: egy átmeneti szezon kellemetlenségei

2006.12.16. 14:24

Nincs épp szívderítő helyzetben az AC Milan, az egyesületet nyár óta sorozatban érik a sorscsapások. Szorítkozzunk a klucsszavakra: bundabotrány, Andrij Sevcsenko eligazolása, sérüléshullám, formahanyatlás - nem csoda, hogy a jelenleg a Serie A 15. helyén álló csapattal kapcsolatban már edzőváltásról pletykálnak. Ez azonban a jelzett bajokra nem jelenthet gyógyírt, Carlo Ancelotti pozíciója tehát biztonságban van.

Bár az olasz válogatottal a nyáron világbajnoki címet szerzett Marcello Lippivel már "összehozták" a rossonerókat, a 2001-ben a kispadra szerződtetett "Carletto" állása miatt nem aggódnánk. Ancelotti, aki már játékosként is sokat tett az AC Milanért és a válogatottért, edzőként sem akármilyen eredményeket tud felmutatni. A csapattal volt már bajnok és kupagyőztes, kétszer vezette el Paolo Maldiniékat a Bajnokok Ligája döntőjébe (az egyik finálét meg is nyerte a gárda), sőt még tavasszal is remek eredményeket produkált az együttessel. Mindez többek között annak volt köszönhető, hogy a házi gólkirály Sevcsenko mellett a többiek is bombaformában futballoztak, Alberto Gilardino, Filippo Inzaghi és Kaká is ontotta a gólokat, az AC Milan pedig ezzel a legtöbb találatot szerezte a Serie A 2005-2006-os idényében.

A nyáron aztán sorra érkeztek a rossz hírek: Sevcsenko eligazolt, az egyesületet a bundabotrány miatt nyolcpontos büntetéssel súlytották. Az átigazolási piacon sem tudott helytállni a vezetés, amely lecsúszott Massimo Oddóról (így a jobbhátvéd posztján még mindig hiány mutatkozik), az új szerzeményekkel kapcsolatban pedig nem sok jót jegyezhettünk fel. A Parma FC-től igazolt hátvéd, Daniele Bonera a bajnokságban eddig csak a mérkőzések felén jutott szóhoz, a Zidane-utódnak kikiáltott francia Yoann Gourcuff még ennyi lehetőséget sem kapott, a Sevcsenko pótlására szerződetett Ricardo Oliveira pedig hiába játszik rendszeresen, nem tud érvényesülni - a Serie A-ban a brazil az első forduló óta gólképtelen.

Ugyanúgy, mint csatártársai: Alberto Gilardino teljesítménye a tavaszi szárnyalás után igencsak visszaesett, ugyanez elmondható Filippo Inzaghiról is, a negyedik számú támadó, Marco Borriello pedig csak a 14. körben talált be először a bajnokságban. A Serie A-ban a legutóbbi idényben összesen 85 gólt elért AC Milan csatárai az összel mindössze ötször voltak képesek a kapuba találni.

Ebben természetesen közrejátszik az is, hogy a csatárok háta mögött sincs épp minden rendben. A gárdát ugyanis hihetetlen sérüléshullám sújtja, az első számú kapust, Didát valószínűleg műteni kell, Nesta és Serginho már lábadozik a beavatkozások után, a másik balhátvéd, Guiseppe Favalli most gyógyul fel a szezon elején összeszedett sérüléséből. Nem bevethető továbbá Massimo Ambrosini és Alessandro Costacurta sem - ő a csapatorvos Jean Pierre Meersseman szerint éppen azért került a maródiak listájára, mert a sok hiányzó miatt túlságosan is meg kellett terhelni 40 éves szervezetét.

Forrás: EPA

Kaká próbálja a lelket tartani a játékostársakban

A jelenleg nagyon felkapott riportalanynak számító Meersseman mellett a klub elnöke, Silvio Berlusconi szólal meg legtöbbször a helyzettel kapcsolatban, ő azonban mindig mindenkit biztosít arról, hogy az átmeneti évet nem fogja fejek hullása kísérni, különösen Ancelotti esetében. Azt is kijelentette, hogy szerinte nincs olyan játékos az átigazolási piacon, amely erősítést jelentene a Milannak, így nem tervez komoly beruházást a téli mercato során - inkább annak örülne, ha a sok sérült végre felépülne. Jelenleg ugyanis jó, ha a kezdő tizenegy képes a felnőttkeretből összeállni, a kapuban már így is a "bakibajnok" Zjelko Kalac áll, a kispadon pedig ifijátékosok ülnek.

Átigazolási pletykákból persze ezzel együtt nincs hiány, a felmerült nevek hallatán (Rolando Bianchi, Abdelkader Keita, Mathieu Bodmer) azonban a Milan-drukkerek valahogy nem esnek eksztázisba. Annál reálisabb, hogy Massimo Oddót végre tényleg sikerül leigazolni, hiszen a válogatott jobbhátvéd nem tudott megegyezni a szerződéshosszabbításról a Lazióval. Ugyanez a helyzet egyébként a Milan és a brazil válogatott hálóőre, Dida esetében is, a kapuskérdés megoldásaként pedig nemrég véget ért argentin bajnokság legújabb felfedezettje, Juan Pablo Carizzo jelentkezik - a 22 esztendős kapus biztosan kevesebbet kér majd, mint nevesebb kollégája.

Hogy a helyzet annyira nem tragikus, azt illusztrálhatjuk azzal, hogy a rossonérók még mindegyik sorozatban elérhetik céljukat, amelyben idén elindultak. A bajnokságban a pontlevonásokat figyelembe véve már szeptemberben is a negyedik pozíció megcélzása tűnt reálisnak, amit egy jó tavaszi teljesítménnyel még elérhet a gárda, hiszen a Serie A első három helyezettje mögött nagyon szoros a mezőny. A Coppa Italiában is áll még az együttes, miután kettős győzelemmel verte ki a második ligás Bresciát - a következő fordulóban az ellenfél az úgyszintén a Serie B-ben szereplő Arezzo lesz. A nemzetközi porondon elsősorban Kaká gondoskodott a továbbjutásról, a BL-ben tavasszal legjobb 16 között a verhető kategóriába eső Celtic vár az olaszokra.

Visszatérve erre a naptári évre, a "megtizedelődött" csapatra még három bajnoki mérkőzés vár, ráadásul a mindig veszélyes Fiorentina, az idei meglepetéscsapat Catania és a Milanhoz hasonlóan gyenge formába lévő Udinese elleni összecsapásokat egy hét leforgása alatt kell letudni. A bevethető futballisták tehát még így az ünnepek előtt összeszorított fogakkal csatába indulnak, de januártól már más lesz a helyzet, ahogy Cafú fogalmazott, minél előbb el kell kezdeni a felkészülést, és teljes erőbedobással küzdeni a sikerért - még akkor is, ha a 2006-2007-es "csak" egy átmeneti szezon a rossonerók életében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK