Vágólapra másolva!
Nemzetközi szempontból ez volt az utolsó lényeges hét az idén, hiszen az UEFA-kupa csoportkörének utolsó fordulója mellett a klubvilágbajnokságra is sor került. Utóbbit a brazil Internacional nyerte, és ebből a gárdából egy játékos került be az álomcsapatunkba, akárcsak az ezüstérmes FC Barcelonából.
Jussi Jaaskelainen (finn, Bolton Wanderers): Király Gábor bemutatkozhatott az Aston Villa kapujában a Bolton ellen, de a meccs főhőse nem ő, hanem finn kollégája volt. A Wanderers nagy részben annak köszönhette győzelmét Birminghamben, hogy Jaaskelainen parádésan védett.
Ceara (brazil, Internazional): A Porto Alegre-i együttes némi meglepetésre nyerte meg a klubvilágbajnokságot, hiszen az első számú favoritnak az FC Barcelona számított. A katalánok azonban a döntőben nem bírtak a brazilokkal, nagy részben azért, mert az Internacional jobbhátvédje, Ceara szinte tökéletesen semlegesítette Ronaldinhót.Marco Materazzi (olasz, FC Internazionale): A milánói együttes továbbra is nagy fölénnyel vezeti a Serie A-t, és a hét végén a Messinát intézte el. A világbajnok középhátvéd az első félidő végén még csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy összeszólalkozott a vendégek edzőjével, a szünet után azonban káprázatos gólt ollózott.Marko Basa (szerb, Le Mans UC): A francia kiscsapat a Toulouse FC elleni 2-0-s győzelmével a kilencedik helyre jött fel a tabellán, vagyis a jelek szerint a kiesés miatt ebben a szezonban sem kell izgulniuk a drukkereknek. A mérkőzés egyik legjobbja a szerb középhátvéd, Basa volt, aki pályafutása első gólját szerezte a Ligue 1-ben.Noel Pamarot (francia, Portsmouth FC): A Pompey kétgólos előnyt adott le az Arsenal ellen, de az Emirates Stadiumban a döntetlen sem rossz eredmény, így a klub drukkerek nem bánkódtak különösebben. A csapat első találatát a védelem bal oldalán futballozó Pamarot szerezte, aki annak ellenére is kiváló teljesítményt nyújtott, hogy alaphelyzetben jobbhátvédként szokott szerepelni.
David López (spanyol, CA Osasuna): A pamplonai együttes az utóbbi időben egyre eredményesebben futballozik, a múlt héten például mindkét meccsét megnyerte. Az UEFA-kupában idegenben intézte ez a Parma FC-t, kiharcolva ezzel a továbbjutást, majd a bajnokságban a Villarreal CF ellen diadalmaskodott. A saját nevelésű középpályás előbbi meccsen két, utóbbin pedig egy gólt ért el.Javi Martínez (spanyol, Athletic Bilbao): A bilbaói együttes is valósággal feltámadt az elmúlt hetekben, ami alighanem az edzőváltásnak köszönhető. Az RC Deportivo elleni idegenbeli győzelem így is nagy meglepetés volt, főleg, hogy a meccsen mindkét gólt az alaphelyzetben védekező középpályás Javi Martínez érte el.Deco (portugál, FC Barcelona): A katalán együttesnek nem sikerült megszereznie az egyetlen trófeát, amely hiányzik a vitrinjéből, a klubvilágbajnokságon csak ezüstérmes lett a csapat. Csekély vigasz, hogy a torna legjobbjának a Barca középpályását, Decót választották meg, aki a Club América elleni elődöntőn bombagólt vágott, és végig kiemelkedően futballozott.Alessandro Rosina (olasz, Torino): A Bikák lassan, de biztosan egyre feljebb lépnek a tabellán, és az Ascoli hét végi legyőzésével már a tizedik pozíciót foglaljál el a Serie A-ban. A legutóbbi bajnoki főhőse a középpályás Rosina volt, hiszen csapata mind a két találatát ő érte el.
Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea FC): A londoni gárda a múlt héten mind a két bajnokiját hatalmas küzdelemben nyerte meg, és mind a Newcastle United, mind az Everton ellen Drogba szerezte a győztes találatot. A Szarkák ellen közelről talált be, a liverpooliaknak pedig egy káprázatos kapáslövéssel vette be hálóját, de a góljai mellett is kiválóan futballozott.Emmanuel Adebayor (togói, Arsenal FC): A londoniak ezekben a hetekben legnagyobb sztárjuk, Thierry Henry nélkül kénytelenek futballozni, de a jelek szerint Adebayor képes pótolni a francia világklasszist. A togói támadó a Wigan elleni hétközi bajnokin győztes találatot szerzett, majd a Portsmouth ellen csereként beállva vezérletével kétgólos hátrányból állt fel az együttes.