Társoldalunk:

Gera győzelemmel búcsúztatta az évet

2006.12.30. 20:31

Kétgólos győzelemmel zárta az évet a West Bromwich Albion. Gera Zoltánék 2-0-ra nyertek az Ipswich ellen, így a WBA jelenleg az ötödik a tabellán. A magyar játékos a kezdőcsapatban kapott helyet, és 81 percet töltött a pályán.

"Az utóbbi időben kisebb sérülések miatt nem léphettem pályára, így némileg meglepetésként ért, hogy a kezdőcsapatban kaptam helyet. Ráadásul beteg is voltam a meccs előtti napon, így gondolkodtam is azon, hogy vállaljam-e a játékot, de nem akartam hiányozni a csapatból.

Az első félidőben kicsit visszafogottabban játszottunk, de fordulás után már jól ment a csapatnak. Gyorsan vezetést szereztünk: Kamara előbb elhibázott egy büntetőt, de aztán betalált. A folytatásban is mi uraltuk a játékot, és később Koumas biztosította be a győzelmet.

Úgy érzem, jól ment a játék, sokat dolgoztam. Csupán az bosszantott kicsit, hogy amikor ígéretes helyzetbe kerülhettem volna, akkor mindig megcsúszott előttem a labda. Végig esett ugyanis az eső, azt hiszem, ilyen rossz állapotú talajon még nem is játszottam a birminghami stadionban.

Edzőm a meccs hajrájában cserélt le. Örülök, hogy a közönség is megtapsolt, és annak is, hogy győztes meccsel zárta a csapat az évet."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK