Társoldalunk:

A 2006-os év világválogatottja

2007.01.02. 7:34

Az elmúlt esztendőben a világbajnokság idejét kivéve minden héten összeállítottunk egy álomcsapatot az adott hét mérkőzései alapján, és most ezt alapul véve alakítottuk ki az év legjobb tizenegyét. Minden egyes poszton azt a játékost választottuk, aki az év során a legtöbb "nevezést" gyűjtötte be, azonos számú jelölés esetén pedig azt vettük figyelembe, hogy ki az, aki egyenletesebben teljesített, vagyis jobban megoszlottak a világválogatottban való szereplései.

Jens Lehmann (német, Arsenal FC): A hálóőrök szempontjából érdekesen alakult az esztendő, hiszen csupán egyetlen olyan portás volt, akit egynél többször tettünk be az év álomcsapatába. A német Jens Lehmann mind a három nevezését tavasszal kapta meg, köszönhetően az Ágyúsok remek BL-szereplésének. Mivel Lehmann ezt követően a vébén is remekelt, így összességében nem is tűnik jogtalannak, hogy bekerüljön az év csapatába
Massimo Oddo (olasz, Lazio): A rómaiak bekkje világbajnoknak mondhatja ugyan magát, de a vébén sokat nem játszott - az év többi részében viszont a Lazio színeiben remekelt. Olyannyira, hogy egyetlen labdarúgó sem akadt, aki nála többször került volna be a hét válogatottjába, összesen hat alkalommal tartottuk erre érdemesnek. Posztján rajta kívül még Daniel Alves emelkedett ki, három jelöléssel. Fabio Cannavaro (olasz, Juventus FC/Real Madrid): A squadra azzurra csapatkapitánya véleményünk szerint a vébén kívül is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen háromszor is betettük a hét csapatába - igaz, mind a három alkalommal tavasszal, vagyis elsősorban a Juventusban mutatott játékával vívta ki elismerésünket. William Gallas (francia, Chelsea FC/Arsenal FC): A gall bekk esete egészen különleges: összesen háromszor került be a hét világválogatottjába, de mindháromszor a védelem más pontján. Egyszer jobb-, egyszer bal-, egyszer pedig középhátvédként tettük be, és mivel egyetlen középső védő sem volt Cannavarón kívül, aki kettőnél több jelölést szerzettvolna, így Gallas az év csapatába is befért. Középhátvédként egyébként kétszer szavaztunk Terryre, Materazzira, Márquezre, Rio Ferdinandra, Puygrenier-re és Zaccardóra is. Rodolfo Arruabarrena (argentin, Villarreal CF): Talán a legmeglepőbb név az év csapatában, ám a balhátvéd posztján az eszendőben ő kapta a legtöbb jelölést, háromszor tettük be a hét világválogatottjába. Ráadásul nem csak tavasszal, amikor a Villarrealnak is ment, egyszer az ősz során is őt tartottuk a legjobbnak. Két nevezéssel szerepelt egyébként Konchesky, Pander, Pamarot és Pernía.
Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United): Az évet fantasztikus formában záró portugál jobbszélső nem csak decemberben villogott. Négy jelölése közül kettőt tavasszal, kettőt pedig az év második felében gyűjtött be, vagyis valóban kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtott a középpálya jobb oldalán. Az interes Dejan Stankovic egyébként egy vokssal maradt le tőle. Steven Gerrard (angol, Liverpool FC): Kissé meglepő, hogy a Vörösök futballistája nálunk befér az év csapatába, de a 2006-os esztendő során öt olyan hét is volt, amikor bekerült álomcsapatunkba - és ezt egyetlen középpályás sem tudta überelni. Egyszer ugyan a jobb oldalra tettük, de még négy vokssal is nyert a középső középpályások között. Kaká (brazil, AC Milan): A másik középső középpályás kiválasztásánál viszont nehéz helyzetben voltunk, mert hat olyan focista volt, aki három jelöléssel rendelkezett. Végül azért döntöttünk Kaká mellett, mert a brazil játékos egyenletesen beosztotta a hét válogatottjában való szerepléseit. A többi szóba került labdarúgó névsora a következő: Tiago, De Rossi, Perrotta, Essien és Xabi Alonso. Bastian Schweinsteiger (német, Bayern München): A bal oldali középpályás pozíciójában két labdarúgó között kellett döntenünk: Schweinsteiger mellett még az AS Roma brazilja, Mancini is három jelöléssel rendelkezett. Kettejük között végül az döntött a bajor focista mellett, hogy ő a világbajnokságon is kitett magáért, míg Mancini csak tévén nézhette a tornát.
Thierry Henry (francia, Arsenal FC): A gall klasszist négy alkalommal tettük be a hét csapatába a 2006-os esztendőben, amivel az év álomtizenegyébe is bekerült, de jellemző adat, hogy mind a négy nominálást tavasszal gyűjtötte be. Az év második felében tehát már nem remekelt, de ez is elég volt ahhoz, hogy bekerüljön az esztendő legjobbjai közé. Miroslav Klose (német, Werder Bremen): A germán támadó kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, mint Henry, elvégre tavasszal és ősszel is be tudott kerülni a hét csapatába, arról nem is beszélve, hogy a világbajnokságon gólkirályi címet szerzett. A csatárposzton egyébként a két kiválasztott mögött Villa, Drogba, Rooney és Utaka végzett három-három vokssal.


Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.

KAPCSOLÓDÓ CIKK