Vágólapra másolva!
Minden bizonnyal központi témát jelent majd a következő hetekben a West Bromwich háza táján, hogy hogyan is alakul a birminghami klub játékoskerete. Sajtóhírek szerint több élvonalbeli egyesület is szívesen leigazolná Gera Zoltánt, de mások iránt is van érdeklődés, és nem kizárt, hogy a nyári átigazolási időszakkal ellentétben ezúttal a WBA hajlandó lemondani egy-egy sztárjátékosáról.

Ez ellen ágált viszont Jason Koumas, a csapat egyik kulcsembere. A középpályás beszélt arról, hogy eddig is rendre lehetett hallani olyan híreket, hogy a klub legjobbjait elvinnék mások, ám a WBA eddig mindig ellenállt az ajánlatoknak, idén viszont ez akár másként is lehet.

Koumas ezt nagy hibának tartaná, szerinte nem szabad megválni a kulcsemberektől. A középpályás külön kitért Gera Zoltánra és Nathan Ellingtonra, mert véleménye szerint nekik okvetlenül maradniuk kell.

Koumas szerint a magyar játékos remek képességeit mindenki jól ismeri. Hozzátette, pár napja Gera például úgy játszott le remekül 80 percet az Ipswich ellen, hogy előtte sérült volt, és szerinte a folyamatos játéklehetőség mellett a magyar légiós még nagyobb erőssége lehet a csapatnak.

Koumas véleménynyilvánítása több szempontból is érdekes. Egyrészt azért, mert több szakember szerint azért is elképzelhető Gera távozása, mert a keretben már vannak olyan játékosok, akik tudnak a helyén játszani - Koumas pedig pont ilyen. Nem mellékesen pedig a középpályás volt az, aki nyáron hallani sem akart arról, hogy Birminghamben futballozzon. Emlékezetes, Koumas mindenáron Cardiffban akart játszani, nem jelent meg a csapat edzésein, és végül csak a különbözi jogi lépések kilátásba helyezése után maradt a WBA-nál.

Az Albion egyébként nem kezdte jól a 2007-es esztendőt. A WBA 3-1-re kikapott a sereghajtó Southend otthonában. Gera a kezdőcsapatban kapott helyet, és 45 percet töltött a pályán. "Sajnos nem játszott jól a csapat, három elkerülhető gólt kaptunk már az első félidőben - mondta a magyar játékos. "A szünetben hármat cserélt edzőnk, többek között én is lejöttem a pályáról. Mowbray azt mondta, sokat és jól dolgoztam, de megpróbálta átszervezni a csapat támadójátékát, ezért volt szükség váltani a középpályán is. Volt egy gólszerzési lehetőségem, egy távoli kapáslövésem után az oldalhálót találtam el. Eléggé szomorú volt a hangulat a meccs után, nem ilyen évkezdetben reménykedtünk. Most már mindannyian arra koncentrálunk, hogy a szombati, Leeds elleni FA-kupa-meccsen kiharcoljuk a továbbjutást."