Vágólapra másolva!
A teremlabdarúgó-bajnokság miskolci selejtezőtornájának A csoportjában az MTK végzett az élen, megelőzve a címvédő REAC együttesét, így két fővárosi együttes jutott a terembajnokság debreceni döntőjébe. A Vác és a házigazda Diósgyőr viszont befejezte a további küzdelmeket. A B csoportban a Debrecen veretlenül végzett az élen, másodikként a Tatabánya jutott tovább, meglepetésre kiesett a Fehérvár és a Paks.

Diósgyőr - REAC 1-3 (1-2)
gól:
Simon, illetve Somorjai, Polonkai, Kovacsics

Remek hangulatban, telt hát előtt rendezték meg az A csoport nyitómérkőzését. A hazai közönség legnagyobb örömére Simon Attila szerzett vezetést a Diósgyőrnek az ötödik percben, de nem sokkal később egyenlített, sőt fordított a REAC, sőt a második félidőben tovább növelte előnyét, és megérdemelten nyerte meg a találkozót.

Vác - MTK 2-4 (2-0)
gól:
Szabó V., Kulcsár, illetve Czvitkovics (2), Németh K., Kriston

Két góllal elhúzott a Vác a találkozó elején, a jóval esélyesebb MTK csupán a második félidő derekán talált először a kapuba. Ezt követően viszont feltámadtak a kék-fehérek, egyenlítettek, majd Czvitkovics Péter két találatával, melyet a remek csatár az utolsó előtti percben szerzett, bebiztosította a győzelmet Garami József együttese.

Diósgyőr - MTK 2-2 (1-1)
gól:
Binder, Halgas, illetve Urbán, Németh K.

A hazai pályán játszó Diósgyőr második mérkőzésén is megszerezte a vezetést, de ezúttal sem tudta megőrizni előnyét, hiszen az MTK-s Urbán még a szünet előtt betalált. A miskolci közönség legnagyobb örömére a második félidőben is hasonló volt a forgatókönyv, azaz a DVTK jutott előnyhöz, és bár az MTK Németh találatával csak döntetlent ért el, így is nagy lépést tett a továbbjutás felé.

REAC - Vác 3-2 (1-2)
gól:
Bárányos, Schrancz, Pusztai, illetve Vén, Nikischer

A REAC annak tudatában lépett pályára, hogy győzelme esetén már kiharcolja a debreceni döntőbe jutást. Aczél Zoltán együttese az első félidőben még csak 1-1-es döntetlent ért el a váciak ellen, a folytatásban azonban Nikischer és Pusztai révén hamar eldöntötte a továbbjutást, és bebiztosította a továbbjutást, a Vác viszont kiesett.

Vác-Diósgyőr 1-4 (0-2)
gól:
Rusvay, illetve Farkas (2), Sipeki, Simon

A váciak számára már nem volt tétje az összecsapásnak, a Diósgyőrnek viszont minél nagyobb arányú győzelem kellett ahhoz, hogy legyen reménye a fináléba kerülésre. Csank János együttese ennek megfelelően bátran támadott, és 3-0-ra elhúzott, és bár Rusvay szépített, a hazaiak sikere nem forgott veszélyben. A DVTK sorsa ettől kezdve az MTK kezében volt.

MTK - REAC 6-1 (1-1)
gól:
Kanta (2), Czvitkovics, Németh K., Hrepka, Pátkai, illetve Nyerges
A REAC már biztos továbbjutóként lépett pályára a csoport utolsó találkozóján, az MTK-nak viszont egyáltalán nem volt mindegy milyen eredmény születik. Az első játékrészben elért 1-1-es döntetlen után beindult a kék-fehér henger, és remek akciókkal, valamint a fiatalok szebbnél szebb góljaival magabiztosan nyertek Kantáék, és csoportelsőként kvalifikálták magukat a debreceni döntőbe.

A torna végeredménye:
1. MTK 7 pont
2. REAC 6
3. DVTK 4
4. Vác 0