Vágólapra másolva!
A mexikói egyesületek az elmúlt években rendre jól szerepeltek a dél-amerikai Libertadores-kupában, de a végső győzelem még egyszer sem jött össze nekik. Most a torna főtáblájára a története során először bejutott Necaxa vág neki nagy célokkal a sorozatnak: az egyesület elnöke a siker érdekében Rivaldót vagy Juan Román Riquelmét szeretné a csapatában látni.

A mexikói egyesületek 1997 óta indulhatnak a legrangosabb dél-amerikai klubsorozatban, a Libertadores-kupában, bár eleinte selejtezőt kellett játszaniuk venezuelai csapatok ellen (amit rendre magabiztosan vettek). A közép-amerikai ország képviselői hamar meghatározóak lettek a szubkontinensen, a Cruz Azul 2001-ben például döntőt játszott, és csak tizenegyesekkel kapott ki a Boca Juniorstól, és a legutóbbi két kiírásban is volt a legjobb négy között mexikói együttes.

Idén az országot a Libertadoresben három csapat képviseli, amelyek közül a jelek szerint a Necaxa vág neki a tornának legnagyobb ambíciókkal. Az egyesület története során eddig csak egyszer indulhatott a Libertadores-kupában, ám 1999-ben a selejtezőben nagy meglepetésre a venezuelai Estudiantes mögött végzett, így nem jutott a főtáblára. Idén hazai porondon kellett a csapatnak selejtezőt játszania annak érdekében, hogy kvalifikálja magát, és a mexikói különtornát 100 százalékos mérleggel vette az együttes. A csoportkörben a Necaxának a legutóbbi két kiírásban egyaránt döntőt játszott brazil Sao Paulo FC mellett a perui Alianza Lima és a chilei Audax Italiano lesznek az ellenfelei, innen a továbbjutás szinte kötelező feladat a közép-amerikaiaknak, ám az egyesület elnöke, Javier Pérez Teuffer ennél is többet szeretne.

Éppen ezért a presidente mindenképpen szeretne egy "szupersztárt" a csapathoz csábítani, annál is inkább, mert a gárda brazil játékmestere, Fabiano Pereira Costa súlyos sérülést szenvedett, és hosszú ideig nem léphet pályára. Fabiano egyébként 2004 óta a Necaxa focistája, anno a 2000-es olimpián ott volt a brazil válogatottban, és megfordult Európában is, a spanyol Albacetében töltött egy szezont, minimális sikerrel. Mexikóban azonban megtalálta a számítását, sérülése pedig gondot okozhat a Necaxának, így feltétlenül szükséges a pótlása.

Arra azonban valószínűleg senki sem gondolt, hogy Teuffer ilyen nagy nevekben gondolkozik, az elnök ugyanis elsősorban a brazil Rivaldót látná szívesen együttesében. A jelenleg a görög Olympiakoszban futballozó klasszis remek formában van, 18 forduló alatt szerzett 11 találatával holtversenyben vezeti a góllövőlistát Hellászban, megszerzését azonban jelentősen megnehezítheti, hogy éppen a nyáron hosszabbította meg a szerződését a pireusziaknál, és évi 2,2 millió eurót keres. A Necaxa elnöke szerint ez nem akadály: ő úgy gondolja, hogy egyesülete anyagilag állja a versenyt a görögökkel, ráadásul úgy véli, hogy a Libertadores-kupa megnyerésének lehetősége elég vonzó lehet Rivaldo számára - ez a trófea ugyanis hiányzik a brazil focista illusztris gyűjteményéből.

Teuffernek persze van másik jelöltje is, és ő sem kisebb név: a Villarreal CF játékmesteréről, Juan Román Riquelméről van szó. Az argentin mostanában nem kap lehetőséget a spanyol klubnál, és a hírek szerint távozni szeretne Villarrealból. A mexikói szerződés azért lehet vonzó a számára, mert így közelebb lehetne otthon élő, betegeskedő édesanyjához.