Társoldalunk:

Gerrard nem ismer lehetetlent

2007.02.17. 17:15

Távollétében a csapat nem remekelt, és veszélybe került a továbbjutása a Bajnokok Ligája csoportköréből: az utolsó mérkőzésen az Olympiakosz ellen a Vörösöknek legalább két góllal kellett volna nyerniük - ehhez képest a görögök a szünetben 1-0-ra vezettek. Gerrard azonban nem adta fel, űzte-hajtotta társait, és sikerült is a bravúr, a mindent eldöntő, harmadik gólt maga a csapatkapitány szerezte - természetesen egy fantasztikus, mintegy 20 méteres kapáslövéssel.

Miközben a bajnokságban az együttes csak bukdácsolt, egyre messzebb kerülve a dobogótól, a Bajnokok Ligájában menetelni kezdett: szép sorban elbúcsúztatta a Bayer Leverkusent, majd a favoritnak tartott Juventust és Chelsea-t is. Gerrard ugyan két meccset is kénytelen volt kihagyni sérülés miatt (Leverkusenben és Torinóban nem volt ott társai között), de a többi találkozón igazi vezéregyéniségnek számított, szinte minden akció tőle indult, és tartotta a lelket a gárdában.

A fináléban azonban úgy tűnt, hogy ez is kevés lesz: az első félidőben az AC Milan valósággal leiskolázta a Liverpoolt, az olaszok teljesen megérdemelten 3-0-ra vezettek, és semmi sem utalt arra, hogy a Vörösöknek halvány esélyük is lenne. A második játékrész azonban csodát hozott, elindítója pedig Gerrard volt, aki az 54. percben pazar mozdulattal fejelt a hálóba. Az egyenlítő gólban is része volt, hiszen ő harcolta ki a találatot megelőző tizenegyest, majd ezt követően emberfeletti módon robotolt a pályán, és akkor is kiválóan futballozott, amikor Rafa Benítez a brazil Serginho semlegesítése végett visszavonta a jobbhátvéd szerepkörébe. A Liverpoolnak végül sikerült kiharcolnia a tizenegyespárbajt, ahol Gerrardot az ötödik, vagyis utolsó ítélet-végrehajtónak jelölték - de nem volt szükség rá, hogy odaálljon a labda mögé, mert a trófea sorsa már előbb eldőlt, a serleget pedig ő emelhette a magasba mint a győztes együttes csapatkapitánya.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK