Vágólapra másolva!
A hétvége csúcsmérkőzése, a Barcelona-Real Madrid rangadó 3-3-as döntetlent hozott a spanyol bajnokságban, a hazaiaknál Leonel Messi triplázott, a fővárosiaknál Ruud van Nistelrooy duplázott, a katalánok Oleguer kiállítása miatt egy félidőt emberhátrányban játszottak. A Bundesligában az éllovas Schalke sorozatban negyedik mérkőzésen maradt győzelem nélkül, ezúttal Huszti Szabolcs csapata, a Hannover lopott pontot a gelsenkircheniektől. Angliában az FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester United 2-2-t ért el a Middlesbrough vendégeként, így újrajátszásra kerül sor a párharcban.

A Bajnokok Ligájából búcsúzó sztárcsapatok meccsét a Real Madrid kezdhette tartalékosabban, Beckham, Reyes, Cannavaro és Roberto Carlos is sérülés miatt kényszerült az oldalvonalon kívülre, a katalánoknál Giuly és Zambrotta maradt ki a névsorolvasásból, Ronaldinho viszont vállalta a játékot.

A két gigász 154. bajnokiján öt percet kellett várni az első helyzetre, ami egyből góllal végződött: Guti passzolt a bal oldalon zárkózó Higuain elé, aki egyből középre adott, Thuram menteni akart, de olyan szerencsétlenül ért bele a beadásba, hogy a labda éppen Van Nistelrooy elé került, aki 17 méterről jobbal a kapu bal oldalába tekert.

A 10. percben jött az első hazai helyet, amit Eto'o még Casillasba püfölt, a következő támadásnál viszont remek rövidpasszos játék után éppen a kameruni vette észre, hogy Messi teljesen üresen maradt a jobb oldalon, aki ballal higgadtan a jobb alsóba gurított.

A Barca-drukkerek még vissza sem ültek a helyükre amikor következett az újabb fordulat, Guti tört be a 16-oson belülre, egy lövőcselt bemutatva próbálta becsapni Oleguert, aki elérte a Real irányítójának lábát, és bár Guti rájátszott az esetre, be lehetett fújni a büntetőt. A tizenegyest Van Nistelrooy végezte el, és a jobbra dőlő Valdes helyére küldte a labdát.

Megint rákapcsolt a címvédő, Ronaldinho passza után Eto'o állt szemben Casilasszal, de ezt a párharcot is a vendégkapus nyerte, az esetet követő szögletnél pedig Márquez és Ronaldinho egymást zavarta, így a mexikói fejese elkerülte a jobb sarkot. A 27. percben Ronaldinho kevergetett, majd a madridi védők között megtalálta Eto'ót, aki jól látta, hogy a jobb sarok üresen tátong, csak éppen Casillas olvasott a gondolataiban, és leért a nem túl erős labdára.

Egy perccel később a brazil aranylabdás ugyanígy elindult a Real-védelem jobb oldalának megbolondítására, ezúttal bevállalt egy kényszerítőt Eto'óval, majd éles szögből rászúrta, Casillas ezt még kitolta, de a kipattanót Messi 10 méterről brutális erővel verte be a léc alá. A harmadik gólhoz sem hiányzott sok a kis argentinnak, Xavi tette ki neki a labdát, de ezúttal az oldalháló púposodott a közeli belsőzése után.

Egy másik gaucho, Higuain is szót kért, ballábas lökete Thuramon megpattanva veszedelmesen közelített a bal alsó felé, de végül mellévágódott. A másik oldalon Messi a lesre játszó védők között játszotta meg Ronaldinhót, aki jól is centerezett, és hogy nem lett gól az akció vége, az a testi épségét sem kímélő Salgado érdeme, aki Eto'ót az utolsó pillanatban zavarta meg.

Forrás: EPA

Az első félidőben Van Nistelrooy (balra) felelt a Real-gólokért

A félidő vége a katalánoké volt, Iniesta okosan csavart 17-ről, de Casillas vetődve hárított, majd a tizenegyesnél besárgult Oleguer pakolt oda Gagónak, amiért megkapta a második lapját, azaz megfogyatkozott a Barca.

A szünetben Frank Rijkaard Eto'o helyére Sylvinhót hozta be, a rangadó pedig csendesebben folytatódott, a 63. percben alakult ki az első nagy ziccer, Higuain ugratta ki Van Nistelrooyt, aki Puyollal a nyakán húzott kapura, a fővárosiak csatára át akarta pöckölni a labdát Valdes felett, aki már leült, de a felnyújtott jobb kezével végül góltól mentette meg csapatát.

A holland gólgyáros nem nyugodott bele, hogy Valdes kifogott rajta, újabb két alkalommal tesztelte a kapust, aki előbb kézzel, majd lábbal szedte ki a jobb alsóba tartó kísérleteket. Ami nem jött össze Van Nistelrooynak, az sikerült Sergio Ramosnak, Guti szabadrúgása után a lobogó hajú hátvéd, aki Münchenben összeszedett orrtörése után is vállalta a játékot, Puyol szorításában csúsztatott a kapunak háttal a felsőléc segítségével a hálóba.

Iniesta tért magához elsőként a sokkból, remek cselekkel fűszerezett szólója végén azonban éppen a pontos befejezés hibádzott. Sergio Ramoshoz hasonlóan Márquez is a védősorból előlépve válhatott volna hőssé, egy röviden kifejelt labdát küldött vissza kapásból, a levegő-levegő rakétát azonban Casillas nagy nyújtózkodás végén hatástalanította.

Iniesta löketét nem érte el Casillas, igaz, ez is belefért, mert a labda röppályája a reklámtáblákon ért véget, aztán a Gudjohnsen által lefejelt labdára a madridi kapus és Ronaldinho egyszerre rajtolt, előbbi végül becsúszva tisztázott.

A 91. percben siker koronázta a Barcelona erőfeszítéseit, Ronaldinho passzára a hihetetlen sebességgel beinduló Messi reagált elsőként, eltolta a labdát Helguera mellett, és mielőtt a becsúszó Sergio Ramos odaért volna 11 méterről ballal kilőtte a bal sarkot. A legvégén még Ronaldinho és Diarra madridi 16-oson belüli ütközése váltott ki heves reakciókat a katalán drukkerekből, akik a lefújás után bőszen lobogtatták a fehér zsebkendőket, kifejezve ezzel elégedetlenségüket.

A másik találkozón a Villarreal két elrontott ziccerrel kezdett a Levante otthonában, aztán Forlán Matías Fernández passza után egyet igazított a labdán, majd 20 méterről gyönyörűen tekerte a bal sarokba.

Az asszisztens téves jelzése miatt egy szabályos gólt elvett a játékvezető a hazaiaktól, Salva vágott be egy kipattanót, és mivel a balhátvéd mélyen beragadt így jogosan reklamált.

A második félidőben Matías Fernández Tomassonnak adott gólpasszt, a dán ugyan kicsit ügyetlenül vette át a labdát, de még időben el tudta lőni, és az becsorgott Molina lábai között, ezzel nyert 2-0-ra a Villarreal.

Primera División, 26. forduló:
Barcelona - Real Madrid 3-3 (2-2)
gól:
Messi (11., 28., 91.), illetve Van Nistelrooy (5., 13.), Sergio Ramos (73.)
piros lap: Oleguer (45., Barcelona)

Levante - Villarreal 0-2 (0-1)
gól:
Forlán (9.), Tomasson (72.)

Állásukért harcoló edzők az El Clásicónhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20070309barcareal.html?pIdx=1