Társoldalunk:

Ferenczi ismét gólt lőtt, Királyék megverték Geráékat

2007.03.14. 22:53

Magyar érdekeltségű csapatok csaptak össze az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, Ferenczi István góllal, Rajczi Péter gólpasszal vette ki a részét a Barnsley 4-2-es sikeréből a Tímár Krisztiánt és Halmosi Péter foglalkoztató Plymouth ellen, míg Király Gábor együttese, a Crystal Palace 3-2-re verte a Gera Zoltánnal felálló, és több mint egy félidőt emberhátrányban játszó West Bromwich Albiont.

Négy magyar játékos lépett pályára a Home Parkban, ahol a Tímár Krisztiánnal és Halmosi Péterrel felálló Plymouth a csatársorban Ferenczi Istvánt és Rajczi Pétert bevető Barnsleyt fogadta, ez a szám akár öt is lehetett volna, de Buzsáky Ákos sérülés miatt nem állhatott Ian Holloway edző rendelkezésére a hazaiaknál.

Az első negyedóra végén a Plymouth került előnybe, Lilian Nalis 23 méteres lövésével szemben tehetetlen volt Nick Colgan kapus. Öt perc múlva jött a kiesés elől menekülő látogatók válasza, Brian Howard szöglete után a walesi Lewin Nyatanga fejjel volt eredményes.

Sőt, a 31. percben Rajczi beívelése után Martin Devaney már a Barnsleyt hozta kedvezőbb helyzetbe egy látványos lövéssel, de még nem volt vége az első félidei adok-kapoknak, az utolsó szó a hazaiakat erősítő Sylvan Ebanks-Blake-é volt, aki közelről alakította 2-2-re az állást.

A fordulás után is maradt izgalom, a Plymouth nagy nyomás alatt tartotta a vendégeket, akik azért nem adták fel a támadások lehetőségét, amit jól bizonyít Devaney újabb bombagólja. Ian Holloway beküldte az összes csatárát, de hiába, a 93. percben ugyanis Ferenczi hatodik fellépésén szerzett hatodik találatával megadta a kegyelemdöfést. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy Rajczi Péter a 76. percben sárga lapot kapott.

Birminghamben Gera Zoltán és Király Gábor nézett egymással farkasszemet a West Bromwich - Crystal Palace találkozón, amely a WBA számára indult jól, Neil Clement a 26. percben a sorfal alatt ellőtt szabadrúgással mattolta Királyt. A Palace részéről Clinton Morrison szemfülessége eredményezte az egyenlítést, az ír csatár azt használta ki, hogy a West Brom védői nem tudtak felszabadítani.

A 41. percben megfogyatkozott a házigazda, a három perce pályán lévő Martin Albrechtsen ugyanis gólhelyzetben szabálytalankodott Michael Hughes-zal szemben, a megítélt büntetőt Ben Watson értékesítette. Tíz emberrel is derekasan harcolt Gera csapata, és a 76. percben be is érett a nagy igyekezet, Kevin Phillips vette be Király kapuját, de a végén mégis a melegítőnadrágos hálóőr lehetett boldogabb, mert az utolsó percekre beszálló Lewis Grabban kései gólja három pontott jelentett a Palace-nek.

Championship, 38. forduló:
Plymouth Argyle - Barnsley 2-4 (2-2)
Home Park, 10 265 néző
v.: Probert
Plymouth: McCormick - Connolly, Seip, Tímár, Capaldi (Djordjic, 74.), Sinclair, Norris, Nalis, Halmosi, Ebanks-Blake (Hayles, 64.), Gallen (Fallon, 64).
Barnsley: Colgan - Austin, Reid, Nyatanga, Heckingbottom, Devaney, Togwell, McCann, Howard, Rajczi, Ferenczi.
gól: Nalis (15.), Ebanks-Blake (41.), illetve Nyatanga (20.), Devaney (31., 61.), Ferenczi (93.)

West Bromwich Albion - Crystal Palace 2-3 (1-2)
The Hawthorns, 17 960 néző
v.: Friend
West Brom: Kiely - McShane, Clement, C. Davies (Albrechtsen, 38.), Robinson, Greening, Chaplow (Koren, 58.), Koumas, Gera, Phillips, D. Kamara.
Crystal Palace: Király - Lawrence, Cort, Hudson, Borrowdale (Butterfield, 72.), Watson, Soares, Fletcher, Hughes (Grabban, 86.), C. Morrison (Martin, 78.), Scowcroft.
gól: Clement (26.), Phillips (76.), illetve C. Morrison (35.), Watson (42., 11-esből), Grabban (94.)
piros lap: Albrechtsen (41., West Bromwich)

A Championship állása:
1. Birmingham 70 pont/37 mérkőzés
2. Derby 70/38
3. Sunderland (Fülöp Márton csapata) 67/38
...6. West Bromwich 63/38
...10. Crystal Palace 55/38
...13. Plymouth 49/37
...20. Barnsley 41/38

A bajnokság végén az első két helyezett automatikusan feljut a Premier League-be, a 3-6. helyezettek rájátszással döntenek a harmadik feljutó kilétéről. A 24 csapatos mezőny utolsó három helyezettje búcsúzik az osztálytól az idény végén. A további magyar érdekeltségű csapatok közül a Wolverhampton (Rósa Dénes, Gyepes Gábor) 65 ponttal az 5., a Stoke City (Vass Ádám) 58 ponttal a 9. helyen áll.

[origo]

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK