Vágólapra másolva!
A szezon előtt alighanem még a legelvakultabb Manchester United-drukkerek sem gondolták, hogy csapatuknak reális esélyük lesz a triplázásra, vagyis arra, hogy a bajnokságot, az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerjék. Két hónappal az idény vége előtt azonban a Vörös Ördögök még mindig versenyben állnak mindhárom címért, és ha sikerül is megnyerniük mind a hármat, akkor egyedülálló tettet hajtanának végre. Erre azonban a Chelsea-nek is megvan még az esélye, ráadásul előfordulhat, hogy májusban a két csapat két héten belül három alkalommal is talákozik, és mindháromszor egy trófea lesz a tét.

Ha a fent említett triplázás kerül szóba, akkor természetesen mindenkinek a Manchester United és az 1999-es esztendő jut az eszébe. A legrangosabb európai kupa, valamint a hazai bajnokság és kupasorozat megnyerésére akkor kezdték el alkalmazni a kifejezést, köszönhetően a Vörös Ördögök páratlan bravúrjának: Sir Alex Ferguson együttese a Bajnokok Ligáját, az angol pontvadászatot és az FA-kupát is elhódította abban az évben.

Azóta senkinek sem sikerült megismételnie ezt a bravúrt, de azért ne gondoljuk, hogy a MU egyedülálló tettet hajtott végre, hiszen a múltban azért volt példa hasonló teljesítményre, nem is egy - más kérdés, hogy mindegyik alkalommal olyan klub triplázott, amely nem a topligákban, vagyis nem az öt legerősebbnek tartott európai bajnokságban játszik. Legelőször a portugál Benfica nyerte meg mind a három trófeát 1962-ben, öt évvel később a skót Celtic FC-nek sikerült ezt megismételnie, újabb öt év elteltével az Ajax Amsterdam hajtotta végre a bravúrt, majd 1988-ban egy másik holland egyesület, a PSV Eindhoven is képes volt erre. Kétségtelen tény, hogy ezeknek a csapatoknak könnyebb dolguk volt, hiszen hazájukban magasan kiemelkedtek a mezőnyből, és azon kevés élklub közé tartoznak, amelyek mindig versenyben voltak és vannak az aranyéremért - ez persze nem az ő érdemükből vesz el, maximum a manchesteriek eredményének értékét növeli.

A MU 1999-es triplázása már csak azért is szinte megismételhetetlennek tűnt, mert manapság már szinte elképzelhetetlen, hogy egy gárda mind a három porondon hasonlóan jól szerepeljen - ez még a legbővebb keretekkel és a legnagyobb klasszisokkal is hihetetlenül nehéz. Elég, ha csak a 2002-es Real Madridot vesszük példának, amely kifejezetten ezzel a céllal vágott neki a centenériumi idényének, és az akkor még valóban kiváló csapatként működő "galatikusoknak" (Zinédine Zidane, Figo vagy Raúl mellett ott volt az együttesben Claude Makelele, Fernando Hierro vagy éppen Fernando Morientes is) is "csak" a BL megnyerése jött össze. A legközelebb a triplázáshoz 1999 óta a José Mourinho által irányított FC Porto állt, amely 2004-ben megnyerte a BL-t és a bajnokságot is, és a Portugál Kupában is döntőt játszott, ám ott hosszabbításban 2-1-es vereséget szenvedett a Benficától.

Külön pikantériája a jelenlegi idénynek, hogy a jelek szerint a manchesteri triplázás egyik fő megakadályozója éppen Mourinho lehet, aki jelenleg a Chelsea FC szakvezetője. A londoniak nem csak hogy az útját állhatják a Vörös Ördögöknek, hanem matematikailag akár még ők is megnyerhetik mind a három trófeát. A Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutott többi klubnak erre már nincs esélye: a többi hat csapat már egyaránt kiesett hazája kupasorozatából, arról nem is beszélve, hogy többségüknek a bajnokságban sincsen sansza az aranyra. A Chelsea viszont az FA-kupában ott van a legjobb négy között, a Premier League-ben pedig a második helyen áll, hat ponttal lemaradva a Manchester United mögött, amely differencia ha nem is kevés, de azért még behozható - főleg, hogy Mourinhóék még a MU-val is játszanak, ráadásul hazai pályán.

Utóbbi találkozót eredetileg a Premier League 34. fordulójában, azaz április 14-én kellett volna megrendezni, ám mivel mind a két együttes bejutott az FA-kupa elődöntőjébe (amit ugyanazon a hét végén játszanak), így a bajnoki csúcsrangadót május 9-re tették át. Ez a pontvadászat 37. játéknapja után van, vagyis ha a MU addig megőrzi a hatpontos előnyét, akkor a Stamford Bridge-en biztosíthatja be az aranyérmét - akár egy döntetlennel is. A meccs időpontja ráadásul egy másik különlegességet is eredményezett: fennáll ugyanis a lehetősége annak, hogy májusban a Manchester United és a Chelsea két héten belül három alkalommal is talákozzon, és mindháromszor egy trófea legyen a tét. Az FA-kupa döntőjét ugyanis május 19-én, a Bajnokok Ligája fináléját pedig május 23-án játsszák, és a két együttes mind a két sorozatban külön ágon van, vagyis ha sikerrel veszik az akadályokat, akkor mind a nemzetközi, mind a hazai kupában találkozhatnak a fináléban!

A labdarúgás modernkori történetében hasonló, végletekig elhúzott párviadalra 1995-ben volt példa, amikor az AC Parma és a Juventus FC 39 nap alatt ötször találkozott egymással. A két együttes előbb az UEFA-kupa döntőjét vívta meg (két mérkőzésen), majd a bajnokságban is összefutott, végül pedig az Olasz Kupa fináléjában (amely szintén két meccsből állt) is összemérte erejét. Akkor a bajnokságban és a Coppa Italiában a Juventusé, a nemzetközi porondon viszont a Parmaé lett a végső diadal, vagyis nem sikerült egy csapatnak "behúznia" mind a három trófeát - ha most is így lesz, akkor a triplázásra megint várni kell.

www.global-soccer.eu