Vágólapra másolva!
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke szerdán 11.30-kor bejelenti, mely ország(ok) rendezheti(k) majd a 2012-es Európa-bajnokságot. Ami az esélyeket illeti, figyelemreméltó a dpa véleménye: a német hírügynökség szerint az olasz bundabotrány, valamint az instabil ukrán belpolitikai helyzet miatt a "kívülállóként" számon tartott magyar-horvát kandidálás is esélyessé lépett elő, még ha a magyarok "ismeretesen csekély lelkesedést" mutatnak a futball iránt. Összeállításunkban a keddi cardiffi történtekről, a prezentációs főpróbákról, a walesi előkészületekről, valamint a három kandidálás erősségeiről, gyengéiről és a helyszínen tartózkodók várakozásairól is olvashatnak.

Cardiffban hétfőn még nem sok jel utalt arra, hogy a Városházán szerdán nagyon fontos döntést hoznak, ami persze nem a walesi főváros életére lesz befolyással. Az épület előtt leparkolt két televíziós közvetítő autó, egyikeken egy műholdas antenna, valamint a szomszédos Hilton Hotel körüli, a szokásosnál nagyobb nyüzsgésből azért sejteni lehetett, hogy mindez nem a véletlen műve. S kedden be is indult az élet.

A Wizzair különjáratával nyolcvanhat fős magyar delegáció (beleértve a sajtó munkatársait is) érkezett meg Cardiffba, és a 180 férőhelyes repülőn mindenkinek bőven jutott hely. Rövid időre még a pilótafülkében is, mert a kapitány, kihangsúlyozva, hogy ez egy különleges járat, bárkit szívesen látott. Az Aranycsapat kiválóságát, Buzánszky Jenőt különösen felvillanyozta a lehetőség, de Mészöly Kálmán például inkább szunyókálással töltötte a két és fél órás utat.

A magyar futball korábbi kiválóságai közül eljött Cardiffba egyetlen aranylabdásunk, Albert Flórián, valamint Dunai Antal, továbbá - többek között - a legendás rádiós Szepesi György, Várhidi Péter szövetségi kapitány, és Puskás Ferenc özvegye, Bözsi néni is. Az MLSZ elnökét, Kisteleki Istvánt optimista hangulatban láthattuk a fedélzeten, Gyárfás Tamás, a pályázati bizottság vezetője pedig elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc és Ivo Sanader horvát kormányfő is jelen lesz a kedd délutáni prezentáción.

Forrás: MTI

Csak a horvát-magyar prezentáció során lesz miniszterelnöki beszéd

"A két miniszterelnököt a prezentáció előtt még egy munkaebédre is sikerült összehoznunk, hogy egyeztessük, mit és mikor mondanak majd a végrehajtó bizottság előtt. Mert az nagyon szerencsétlenül nézne ki, ha ugyanarról beszélnének, ráadásul mögöttük lesz kivetítőn a kép, és ezzel is összhangban kell lenniük. Ennek érdekében egyébként hoztunk magunkkal plazmatévéket is, így látják, hogy a bemutatkozó filmünk éppen mely kockáknál tart" - mondta el Gyárfás Tamás.

A magyar-horvát delegáció technikai felkészültségét mutatja, hogy az elmúlt hét végén egy kamion is útra kelt Budapestről, s a felszerelés nagy része ezen érkezett meg már hétfőre Cardiffba.

"Több plazmaképernyőt, 3D-es technikát alkalmazunk, és nem bíztunk semmit a véletlenre, hogy ha esetleg a walesiek nem kellőképpen felkészültek, akkor se jöjjünk zavarba. Rengeteg munkánk van ebben a bemutatkozó filmünkben, s nem szeretnénk, ha nem sikerülne levetíteni. Hoztunk tájékoztató anyagokat és kisebb ajándékokat is, hogy az utolsó napon is kampányolhassunk" - árulta el Takács Nikoletta, a pályázati iroda munkatársa.

Kitettek magukért az olaszok is, akik birtokba vették a Városháza előtti füves területet. Egy majd' három méter átmerőjű labda - amely tele van a kandidálásukat támogatók aláírásával - is nyomatékosítja, hogy jelen vannak Cardiffban. Elhozták Marcello Lippit, aki a tavaly nyáron vb-címig vezette Olaszországot, de a legnagyobb neveket azért az ukránok dobták be. A legtöbb újságíró egyértelműen Andrij Sevcsenkót rohanta le. A Chelsea klasszisa természetesen optimista, de Vitalij Klicsko is határozottan jelentette ki, szerinte nagyon jók az ukrán-lengyel pályázat esélyei. S nyilván hasonló véleményen van Oleg Blohin és Szergej Bubka is, bár utóbbi egy udvariasan mosoly kíséretében elhárította a külföldi sajtó érdeklődését.

A három pályázat tervezett meccshelyszínei
A magyar-horvát és az olasz pályázók 8-8, míg a lengyel-ukrán kettős 10 helyszínen rendezne mérkőzéseket, ha szerdán megkapná a lebonyolítási jogot. Az olaszoknak csak az 1990-es világbajnokság stadionjait kellene felújítaniuk, és a kandidálási anyag szerint Róma mellett Milánó, Udine, Torino, Firenze, Nápoly, Bari és Palermo adna otthont a kontinenstornának. Lengyel-ukrán részről előbbi ország hat, utóbbi pedig négy arénával "szállna be" a rendezésbe: a pályázat sikere esetén Gdansk, Krakkó, Varsó, Poznan, Chorzow és Wroclaw, illetve Dnyepropetrovszk, Kijev, Lvov és Donyeck lesz a színhely. Magyarország és Horvátország Budapestet, Győrt, Székesfehérvárt, Debrecent valamint Zágrábot, Splitet, Rijekát és Eszéket jelölte meg házigazdaként.


[origo]