Vágólapra másolva!
Nem botlott a Real Madrid, így továbbra is vezeti a spanyol labdarúgó-bajnokságot. A Primera Divísión 36. fordulójában a királyi gárda 3-1-re verte a Deportivót, a meccs egyik hőse a két egyéni csúcsot is felállító Raúl volt. A Barcelona 1-0-ra verte a Getafét.

A forduló (és a nap) első mérkőzésén a Valencia kiszállt az aranyéremért folytatott harcból, ugyanis a forduló előtt négypontos hátrányban lévő együttes hazai pályán kikapott az egyre jobb formába lendülő Villarrealtól.

Pedig a 20. percben David Villa büntetőből a hazaiakat juttatta előnyhöz, ám Diego Forlan még az első félidőben egyenlített, majd Jon Dahl Tomasson találata után ismét a Villarreal házi gólkirálya villant. Az utolsó percben Villa szabadrúgása már csak szépségtapasznak volt jó... (2-3)

A Real Madrid számára egyértelmű a helyzet, ha megnyeri összes mérkőzését, akkor bajnok lesz. Ennek ismeretében komoly fölényt alakított ki a csapat az első játékrészben a Deportivo ellen, s Sergio Ramos 28. percben szerzett szerencsés találatával 1-0-s vezetéssel mehetett pihenőre.

A második félidőt egy Diarra-szóló vezette be, a buktatásért megítélt szabadrúgásból, 18 méterről Beckham a bal kapufát találta telibe. Az 54. percben egyenlített a Deoportivo: egy jobb oldali szögletet követően Cristian elé pattant a labda, aki lövéskeresés céljából megforgatta a védőket, majd remekül dobta támadásba De Guzmant, a kanadai játékos baloldalról egyből középre lőtt, a berobbanó Capdevila pedig mindenkit megelőzve 3 méterről talált Casillas hálójába (1-1).

Felpörögtek az események, előbb Beckham lövése pattant olyan szerencsétlenül az egyik védőről, hogy majdnem becsorgott a bal sarokba, majd a szögletrúgást követően az angol középpályás úgy ívelt középre, hogy Raúlnak nem volt nehéz dolga (2-1).

Raúl ezzel pályafutása 187. bajnoki gólját szerezte a Madridban, letaszítva ezzel Carlos Santillanát az örökrangsor második helyéről. Nála többször csak Alfredo Di Stefano volt eredményes (216).

Rádásul a madridi támadó 605. mérkőzésén szerepelt a Real Madrid színeiben, ezzel utolérte a madridi örökranglistán a hatszoros BEK-győztes Francisco Gentót - náluk csak Manuel Sanchís (712) és Carlos Santillana (643) játszott több mérkőzést.

A 75. percben eldőlt a mérkőzés, Robinho leheletfinom passzával Raúl kavargatott volna a 16-oson belül, s bár buktatták, a labda Van Nistelrooy elé pattant, akinek három lépésről nem okozott gondot az üres kapu eltalálása.

A Madrid 3-1-es győzelme azt jelenti, hogy továbbra is Fabio Capello legénysége az aranyérem első számú esélyese.

A szombat este utolsó mérkőzésén már a 3. percben vezetést szerzett a Barcelona a Getafe ellen. Messi, Eto'o, Ronaldinho volt a labda útja, a brazil karmester a végén már csak arra ügyelt, hogy 8 méterről nehogy elhibázza a lehetőséget (1-0).

Irányította is a meccset a Barca, ám a 39. percben Ronaldinho butaságot követett el, s kétszer is az ellene szabálytalankodó Belenguer után rúgott. A játékvezető nagy nehezen kihámozta magát a lökdösődő tömegből, majd kiállította a brazil világbajnokot.

A második játékrész elején majdnem növelte előnyét az emberhátrányban játszó hazai csapat. Messi és Deco megbolondította a védelmet, a beadásra Eto'o érkezett, de fejese az egyik védőről pattant szögletre.

A 61. percben Pachón került helyzetbe, de lapos lövését Valdés védte, majd kilenc perccel később Celestini pörgetett közelről a kapu fölé. A hajrára erősödött a Getafe nyomása, Pachón és Celestini még megeresztett egy-egy lövést, ám Victor Valdés a helyén volt.

Az eredmény nem változott, a Barca 1-0-s sikerével továbbra is pontazonosságban áll a listavezető Real Madrid mögött.

Eredmények, Primera División, 36. forduló:
Valencia - Villarreal 2-3 (1-1)
gól:
Villa (21., 90. - az elsőt büntetőből), illetve Forlán (35., 87.), Tomasson (79.)

Real Madrid - Deportivo La Coruna 3-1 (1-0)
gól:
Sergio Ramos (28.), Raúl (57.), Van Nistelrooy (74.), illetve Capdevila (54.)

FC Barcelona - Getafe 1-0 (1-0)
gól:
Ronaldinho (2.)
piros lap: Ronaldinho (39.)

[origo]