Társoldalunk:

Fradi-edzővel száguld Uganda válogatottja

2007.06.06. 15:13

Ugyan három ponttal Nigéria mögött áll, mégis komoly esélye van arra az ugandai labdarúgó-válogatottnak, hogy 30 év után ismét szerepeljen az afrikai kontinensviadalon. A siker letéteményese az egykori ferencvárosi és soproni edző, László Csaba, akinek irányításával a válogatott 15 mérkőzésen mindössze egy vereséget szenvedett. Ráadásul a hétvégén éppen a nigériai Szuper Sasok ellen sikerült begyűjteni a három pontot.

"Nagy meccset játszottunk, még most is a hatása alatt vagyunk" - nyilatkozta az egykori Ferencváros-edző a Krónikának. "Az előzmény az, hogy ezelőtt egy hónappal idegenben kikaptunk 1-0-ra Nigériától úgy, hogy a 90. percben kiegyenlítettünk, ám a bíró nem adta meg a gólt. A három pont akkor a nigériai válogatotté lett, de mi elnyertük a kontinens közvéleményének szimpátiáját. A nigériaiak győzelmük esetén gyakorlatilag bebiztosíthatták volna szereplésüket az Afrika-kupán, de nem lett így: szenzációs játékkal legyőztük őket, márpedig Nigériát utoljára 14 évvel ezelőtt verték meg az Afrika-kupa selejtezőiben. A legfontosabb, hogy a következő meccsen nyerjünk Lesotho ellen, amivel szinte biztos, hogy 1978 után - amikor ezüstérmes lett - ismét kijutna a válogatott a döntőre."

László Csaba elmondta, megérkezése után új tervet dolgoztak ki a vezetőkkel közösen, ennek köszönhetően a keret legidősebb futballistája is mindössze 25 éves.

"Eddig tizenöt mérkőzést játszottunk, amelyből csak egyet veszítettünk el - a nigériai találkozót. Emellett hat év után ismét összeállítottunk egy U21-es válogatottat. A változásokra felkapták a fejüket a szponzorok is: megkötöttük a válogatott történetének első szponzori szerződését, amely három év alatt egymillió dollárt hoz a konyhára - ez óriási összeg az itteni viszonylatokban. Azt hiszem, a fiatal játékosok elhitték, itt van egy edző, aki változtatni tud"

A csapat jelenleg a 3. csoport második helyén áll, ám a csoportgyőztesek mellett a négyfős gruppok három legjobb második helyezettje is kijut a tizenhat csapatos ghánai döntőre.

A 3. csoport állása és mérkőzései

1. Nigéria 4 3 - 1 5-2 9
2. Uganda 4 2 1 1 5-2 7
3. Niger 4 1 1 2 3-5 4
4. Lesotho 4 1 - 3 3-7 3


Uganda - Lesotho 3-0
Nigéria - Niger 2-0 
Lesotho - Nigéria 0-1 
Niger - Uganda 0-0 
Nigéria - Uganda 1-0 
Lesotho - Niger 3-1 
Uganda - Nigéria 2-1 
Niger - Lesotho 2-0 
Lesotho - Uganda (2007. június 15-17.)
Niger - Nigéria (2007. június 15-17.)
Nigéria - Lesotho (2007. szeptember 7-9.)  
Uganda - Niger (2007. szeptember 7-9.)

KAPCSOLÓDÓ CIKK