Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban játsszák a Libertadores-kupa döntőjének első mérkőzését, ahol a kupa történetében 12. alkalommal argentin-brazil párviadalra kerül sor. A korábbi ötszörös győztes Boca Juniors a trófeát eddig kétszer elhódított Grémiót fogadja, és a kupa sorsa alighanem azon fog múlni, hogy a két együttes közül melyik tudja majd jobban érvényesíteni a hazai pálya előnyét.

Figyelembe véve, hogy az argentin, illetve a brazil labdarúgás mennyire kiemelkedik Dél-Amerikában, kissé meglepőnek tűnik, hogy az eddigi 47 Libertadores-kupa-döntő közül csak 11 olyan volt, amelyben ez a két ország képviselői találkoztak (más kérdés, hogy olyan finálét is csak ötöt rendeztek, amelyben sem argentin, sem pedig brazil együttes nem volt érdekelt). A döntőbeli mérleg az argentinoknak kedvez, hiszen az eddigi 11 párviadalból nyolcszor ők kerültek ki győztesen, és utoljára 1992-ben fordult elő, hogy a fináléban egy brazil csapat jobbnak bizonyult egy argentinnál. A legutóbbi két kiírás viszont egyaránt brazil házidöntőt hozott, vagyis a Boca Juniorsnak most van miért visszavágnia.

A "genovaiak" az elmúlt esztendőkben rendre kiválóan szerepeltek a Libertadores-kupában, 2000 óta ez már az ötödik alkalom, hogy bejutottak a fináléba, és legutóbbi négy döntőjükből hármat meg is nyertek. Most a Grémio ellen is inkább ők számítanak favoritnak, már csak a nagyobb tapasztalat miatt is, elvégre a Bocában öt olyan labdarúgó is akad, aki korábban már elhódította a Libertadores-kupát, és közülük négyen minden bizonnyal ott lesznek a kezdő tizenegyben - az uruguayi légiós Sergio Orteman, aki 2002-ben még az Olimpia Asunciónnal diadalmaskodott a sorozatban, várhatóan még kispados sem lesz.

A Bocával több Libertadorest is nyert Hugo Ibarra, Sebastián Battaglia, Martín Palermo és Juan Román Riquelme viszont minden bizonnyal kezdők lesznek, és főleg utóbbi két labdarúgóra vár döntő szerep. A Villarrealtól kölcsönkapott játékmester, Riquelme az utóbbi hónapokban kiváló formában futballozik, a Cúcuta Deportivo elleni elődöntőn például góllal és gólpasszal járult hozzá a 3-0-s győzelemhez. A Boca hazai pályán egyébként is pazarul teljesített, hiszen ebben a kiírásban hazai pályán csak egyszer veszített pontot, és csupán egy gólt kapott - viszont 18-at szerzett hat mérkőzésen. Ez meccsenkénti hármas átlagnak felel meg...

Forrás: EPA
Palermónak nem újdonság a kupadöntő

Ráadásul ellenfele, a brazil Grémio idegenben pocsék teljesítményt nyújtott, egy kivételével mindegyik mérkőzését elveszítette, és csak kétszer volt eredményes. A Porto Alegre-iek ugyanakkor otthon a Bocához hasonlóan nem ismertek kegyelmet: szintén csak egyszer veszítettek pontot, és bár kevesebb gólt értek el (szám szerint nyolcat), viszont egyetlen egyet sem kaptak! Mindez alapján nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a trófea sorsa elsősorban azon dől el, hogy melyik gárda tudja jobban érvényesíteni a hazai pálya előnyét - vagy ha megfordítjuk: melyik tudja felülmúlni eddigi idegenbeli teljesítményét.

A párviadal külön érdekessége, hogy a Grémiónak két argentin labdarúgója is van, akik közül a védő Rolando Schiavi egykoron a Boca Juniorsban is szerepelt. Más kérdés, hogy ő jobbára csak csere, ellentétben a kapus Sebastián Sajával. A brazil csapatban az egykoron Németországban és Olaszországban is gólkirályi címet szerzett támadó, Márcio Amoroso eltiltás miatt nem játszhat, így az egyszemélyes "csatársort" Tuta alkotja majd. Erősen kérdéses még a védekező középpályás Lucas szereplése is, hiszen ő csak nemrégiben épült fel sérüléséből - a posztján várhatóan Sandro Goiano játszik majd, aki a Santos FC elleni elődöntőben kiválóan pótolta a junior-válogatott focistát.

www.global-soccer.eu