Vágólapra másolva!
Több mint egy órán át tartott Várhidi Péter meghallgatása a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki elnökségi ülésén, melynek során a testület támogatásáról biztosította a válogatott szövetségi kapitányát. Kisteleki István elnök ugyanakkor bejelentette, hogy ezentúl egy szakmai csapat segíti majd a kapitány munkáját. Várhidi a jövőben már csak a felnőttcsapatot irányítja, az U19-es válogatott élére másik szakembert keresnek. Az elnökség Bicskei Bertalant nevezte ki szakmai igazgatónak, akinek négy évre szól a megbízatása.

"Értékeltük az előző két mérkőzés, a Görögország és Norvégia elleni Európa-bajnoki selejtezők tapasztalatait és megbeszéltük, hogy milyen dolgokon kellene változtatni az előrelépés érdekében" - mondta Várhidi konkrétumok említése nélkül a meghallgatása után rögtönzött sajtótájékoztatón.


"Az elnökség továbbra is maximálisan bízik bennem, a távozásom fel sem merült. A szövetség vezetése tudja és elfogadta, hogy látványos eredmények a közeljövőben nem várhatók. Abban azonban biztos vagyok, hogy a fiatalok fokozatosan fejlődnek, egyre nagyobb rutint szereznek, és ez két-három év múlva az eredményeinken is meglátszik majd. Javulni kell a hozzáállásnak, bízom benne, hogy ezt már augusztus 22-én az olaszok elleni hazai találkozónkon is érzékelni fogjuk."

Forrás: MTI

Várhidi Péter és Bicskei Bertalan ezentúl együtt dolgozik majd a válogatottnál

A szakembert a legutóbbi elnökségi ülésen felszólították arra, hogy rendezze a viszonyát a sajtóval. "Úgy érzem, rendezett a viszonyunk, az újságírók nehezen viselik el, hogy a válogatott nem nyeri meg a meccseket, nekem ezzel nincs problémám. Az is természetes, hogy a vereségek után csalódott a hangulat."

Kisteleki István az elnökségi ülés rövid szünetében tartott sajtótájékoztatót, és némiképp máshogy értékelte a helyzetet. "Nem lehet az eredménytelenséget a fiatalítással magyarázni" - mondta az MLSZ első embere.

"Azt várjuk Várhidi Péter szövetségi kapitánytól, hogy olyan csapatot küldjön pályára, amely minden meccsen a maximumot hozza ki magából. Szakmai téren és eredményességben is előre kell lépnünk. Konkrét eredményeket nem határozott meg az elnökség, de én a hazai Málta és Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtezőkön győzelmet várok az együttestől, idegenben is nyernünk kell Moldova ellen.

A görögök elleni hazai meccsen, illetve az olaszok elleni barátságos találkozón úgy kell teljesítenie a csapatnak, hogy a végén megtapsolják a szurkolók a magyar játékosokat. Törökországban hibátlan hozzáállással maximális helytállást várok."

Kisteleki beszélt arról is, hogy ismételten felhívták Várhidi figyelmét a médiával való megfelelő kapcsolattartás fontosságára. "A média rengeteget tehet azért, hogy szeressék a csapatot, hiszen a közönség csak akkor megy ki a stadionba gyengébb eredmények esetén is, ha szerethető a válogatott. Javítanunk kell a belső kommunikáción is, az a jövőben nem fordulhat elő, hogy több tehetséges fiatal a kispadon vagy a lelátón ül az A válogatottnál és emiatt lemarad az U21-es meccsről is. Ezen a téren sokkal jobban össze kell hangolni a munkát."

Kisteleki hozzátette: a jövőben egy szakmai team segíti a kapitány munkáját. Ennek a csapatnak Mészöly Kálmán, Dunai Antal és Bicskei Bertalan a tagja. "A kerethirdetés, a csapat összeállítása előtt a szövetségi kapitánynak egyeztetnie kell a szakértőkkel, természetesen a döntés felelőssége továbbra is az övé. Az elnökség viszont folyamatosan ellenőrzi és számon is kéri, hogy ezek az egyeztetések megtörténtek-e és milyen eredménnyel jártak."

Szintén az elnökségi ülés hozománya, hogy Bicskei Bertalant nevezték ki szakmai igazgatónak. A korábbi szövetségi kapitány megbízatása négy évre szól. A szakember elmondta, hogy az U21-es válogatott, illetve a fiatalabb korosztályos együttesek szakmai munkájának koordinálása mellett az ő feladata a magyarországi edzőképzés szakmai részének felügyelete, ami többek között a tananyagok összeállítását jelenti.

Ezenkívül Bicskei feladata a fiatal játékosok válogatottbeli szereplésének összehangolása, így neki kell ügyelnie arra, hogy az U21-es válogatottnál számításba vehető futballista ne üljön a felnőtt nemzeti együttes gárda kispadján.

Bicskeinek egy héten belül kell javaslatot tennie az U19-es válogatott szövetségi edzőjének személyére. Ezt a feladatot eddig Várhidi Péter látta el, neki a jövőben kizárólag a felnőttekre kell koncentrálnia.