Társoldalunk:

Ibrahimovic, a kiállhatatlan labdazsonglőr

2007.06.24. 17:44

Nem mondhatnánk, hogy németalföldi pályafutása az első pillanattól sikertörténet lett volna, Co Adriaanse az ősz folyamán legfeljebb csereként számolt vele, Ibrahimovic pedig a hollandok kötött, 4-3-3-as játékrendszerét sem szokta meg egykönnyen (azon belül is saját posztját, az általa eddig tanultnál jóval statikusabb érkező középcsatár szerepét). Megjegyzendő, azért az UEFA-kupában például így is mindkét mérkőzésen betalált a ciprusi Apollon Limasszol elleni párviadalon, első komoly válogatott meccsén, az Azerbajdzsán elleni október eleji világbajnoki selejtezőn szintén gólt szerzett, becserélése után három perccel.

Adriaansét aztán november végén menesztették, utóda, Ronald Koeman pedig a kezdőcsapatban számított a svéd labdazsonglőrre. Ezzel szép hónapok köszöntöttek Ibrahimovicra: az Ajaxszal megnyerte a holland bajnokságot és kupát, utóbbi döntőjében éppen ő szerezte a győztes gólt az FC Utrecht elleni mérkőzés 93. percében, a svéd válogatott kapitánypárosa, Tommy Söderberg és Lars Lagerbäck pedig úgy döntött, kiviszi magával a világbajnokságra a nagy formába lendült csatárt.

Kétszer kapott lehetőséget a duótól, az Argentína elleni utolsó csoportmérkőzés hajrájában későbbi csatártársát, Henrik Larssont váltotta a 88. percben, a Szenegál elleni, hosszabbításban elbukott nyolcaddöntőben pedig már komolyabb szerepet kapott, negyedórával a rendes játékidő letelte előtt futhatott ki a pályára.

Ősszel azután még feljebb emelkedett a csillaga, a bajnokságban káprázatos trükkjei, zseniális passzai és nem utolsó sorban góljai miatt bálványozta a közönség, míg a Bajnokok Ligájában való emlékezetes bemutatkozására egész Európa rácsodálkozott: duplázott az Olympique Lyon ellen, a világbajnok Edmílson kicselezése után éles szögből szerzett gólja igazán élményszámba ment. A első csoportkörben betalált még a Rosenborg BK ellen, másodikban pedig a Valencia CF és az AS Roma kapuját is bevette, az amszterdamiak és Zlatan menetelését csak az AC Milan tudta megállítani, a negyeddöntőben.

Az Ajax végül nagy csatában elbukta a bajnokságot a PSV Eindhovennel szemben, a 2003-2004-es szezonban viszont ismét az élen végzett, Ibrahimovic így egy újabb sikerélménnyel és jópár látványos góllal a háta mögött utazhatott a portugáliai Európa-bajnokságra - emlékeztetőül, a torna egyik selejtezőjén Magyarország ellen is ő szerezte a hazaiak gólját Svédországban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK