Vágólapra másolva!
Tizenegy nappal Primera División bajnoki címének megszerzése után a Real Madrid vezetősége menesztette a csapat olasz edzőjét, Fabio Capellót.

A 61 esztendős olasz edzőnek még két évig volt érvényes a királyi gárdával kötött szerződése, a klub vezetősége azonban a bajnoki cím dacára elsöprő többséggel szavazott a tréner menesztése mellett.

Capello az 1996-97-es szezonban már dolgozott a Realnál, akkor szintén egyévi munka és bajnoki cím után távozott a spanyol fővárosból.

Az elmúlt időszakban napvilágra került hírek szerint a klub egykori legendás német légiósa, a szintén madridi Getafe jelenlegi edzője, Bernd Schuster a legesélyesebb a Real kispadjára, de a Radio Marca információi szerint felmerült Ronald Koeman, Michael Laudrup és Joaquin Caparros neve is.

Capello utódlásával kapcsolatban megszólalt Predrag Mijatovic sportigazgató is, aki azt mondta, "több név szerepel a kalapban, sokan szeretnék irányítani a madridi gárdát". "Schuster nagyszerű figura, de egyelőre ő is csak egy a sok jelentkező közül" - fogalmazott Mijatovic.

Capellót illetően megjegyezte, sokan kritizálták a ténykedését, a média és a publikum pedig egyenesen a menesztését követelte: "Mi azonban bíztunk benne és megnyertük a bajnokságot. Ez ezt jelenti, hogy képesek vagyunk a fontos pillatokban megfelelő döntéseket hozni. Most is ez történt." Arra a kérdésre, hogy ő személy szerint marad-e a posztján, a sportigazgató így válaszolt: "Folytatom a munkámat!"

Több spanyol lap is a Beckham-ügyet jelölte meg Capello bukásának fő okaként, az angol középpályás ugyanis januárban elárulta, hogy nyártól a Los Angeles Galaxy csapatához szerződik, mire az olasz tréner kijelentette, hogy szezon hátralévő részében a játékos csak az edzéseken vehet részt, meccseken nem fogja szerepeltetni. Capello később aztán mégis megváltoztatta a döntését, és Beckham az egyik leghasznosabb tagja volt a madridi gárdának, alázatos játékával és gólpasszaival nagy szerepet játszott a bajnoki cím megszerzésében.

A Realnál nem példanélküli, hogy nagy siker után menesztik az edzőt, Vicente del Bosquét 2003-ban szintén a bajnokság megnyerése után küldték el, míg a német Jupp Heynckestől az is kevés volt 1998-ban, hogy elhódította a csapattal a Bajnokok Ligája trófeáját, akkor egyébként éppen az a Mijatovic szerezte a győztes gólt a Juventus elleni fináléban, aki most sportigazgatóként tevékenykedik a klubnál.