Vágólapra másolva!
A holtszezon kifejezés nem nagyon illik a mostani időszakra a nemzetközi labdarúgásban, hiszen nem csak a Copa América zajlik, hanem a különböző észak-európai pontvadászatok is, nem is beszélve az UEFA-Intertotó-kupáról. Utóbbi sorozatnak köszönhetően álomcsapatunkba egy moldáv és egy albán focista is bekerült.

Kapus:
Mihail Moraru (moldáv, Dacia Chisinau): Az Intertotó-kupa első fordulójában a moldáv együttes az első meccs után a hazai visszavágón is 1-1-es döntetlenre végzett az azeri FK Bakival - igaz, ehhez az is kellett, hogy kapusuk az utolsó percben óriási bravúrt hajtson végre. Moraru a tizenegyespárbajban is kitett magáért, két büntetőt is kivédett, így a Dacia jutott tovább.

Hátvédek:
Rami Hakanpää (finn, FC Honka): A finn gárda alaposan megnehezítette saját dolgát az Intertotó-kupában azzal, hogy az első mérkőzésen otthon csak egy gól nélküli döntetlenre volt képes az észt Tallinna VMK ellen. A Honka a visszavágón azonban idegenben nyert 4-2-re, és a győzelemből a jobbhátvéd Hakanpää is góllal vette ki a részét.

Rafael Márquez (Mexikó): A Copa América csoportkörének első fordulója tele volt meglepetésekkel, amelyek közül a brazilok Mexikó elleni veresége emelkedett ki. A közép-amerikai gárda kapott gól nélkül hozta le a meccset, amit nagy részben köszönhetett Márqueznek, aki kiválóan futballozott a védelem tengelyében.

Branislav Ivanovic (szerb, Lokomotiv Moszkva): Az orosz bajnokság nyáron is javában zajlik, és a hét végi fordulóban a moszkvai vasutasok gólzáporos győzelmet arattak a Krilja Szovjetov Szamara ellen. Még a csapat középhátvédje, a szerb Ivanovic is betalált, akinek ez volt az első meccse klubjában a nemrég véget ért U21-es Európa-bajnokság után - ahol ezüstérmet szerzett.

Miodrag Dzudovic (montenegrói, Szpartak Nalcsik): A nalcsiki együttes igazi kiesési rangadót nyert az orosz pontvadászatban a Lucs-Energija Vlagyivosztok ellen. A 2-0-s győzelem azt jelenti, hogy a gárda már csak egy pontra van lemaradva a vlagyivosztokiaktól - a csapat második gólját a montenegrói balhátvéd, Dzudovics szerezte.

Középpályások:
Erkin Zengin (svéd, Hammarby IF): A Debrecen lehetséges leendő BL-ellenfele miatt a svéd bajnokság fokozott érdeklődésre tarthat igényt manapság Magyarországon, és a hét végén az Allsvenskanban rangadóra került sor, a Hammarby 3-1-re verte az IFK Göteborgot. A fiatal jobbszélső, Zengin gólpasszal és góllal vette ki a részét a diadalból.

Javier Mascherano (Argentína): Az albiceleste az egyetlen favorit volt a Copa Américán, amely magabiztosan hozta első mérkőzését, és 4-1-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát. A középpályán Mascherano óriási mezőnymunkát végzett, és rengeteg labdát szerzett, aminek köszönhetően az amerikai együttes egyáltalán nem tudott kibontakozni.

Carlos Villanueva (Chile): A chilei válogatott még tíz perccel a lefújás előtt is vesztésre állt Ecuador ellen a Copa Américán, de a hajrában sikerült megfordítania a mérkőzést, köszönhetően Villanuevának. A középpályás a második félidőben állt be, és előbb gólpasszt adott Humberto Suazónak, majd egy szabadrúgásból maga volt eredményes.

Forrás: EPA

Villanueva csereként nyerte meg az Ecuador elleni meccset Chilének

Arlind Norra (albán, Vllaznia Shkoder): Az Intertotó-kupa első fordulójának legnagyobb meglepetését a Vllaznia okozta azzal, hogy kiverte a sokkal esélyesebbnek tartott NK Zagrebet. A visszavágó hőse az albánok középpályása, Norra volt, aki a továbbjutást jelentő találatot szerezte.

Csatárok:
Roque Santa Cruz (Paraguay): A dél-amerikai kontinensviadal csoportkörének első fordulójában a paraguayiak aratták a legnagyob arányú győzelmet, miután 5-0-ra diadalmaskodtak Kolumbia ellen. A mérkőzés legjobbja Santa Cruz volt, aki mesterhármast ért el: kétszer futógyorsaságban verte meg védőjét, Iván Córdobát, egyszer pedig fejjel előzte meg.

Forrás: EPA

Santa Cruz bohócot csinált Córdobából, itt éppen a harmadik gólt fejeli mellőle

Hernán Crespo (Argentína): Az FC Internazionale támadója számára az idei Copa América az első kontinensviadal, és jobban nem is mutatkozhatott volna be a tornán, hiszen az Egyesült Államok ellen kétszer is eredményes volt. Crespo ráadásul ezzel a duplával utolérte az argentin válogatott góllövőinek örökranglistáján Diego Maradonát.