Vágólapra másolva!
A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd kedvező helyzetből várhatja a két hét múlva esedékes visszavágót, ugyanis 1-1-es döntetlent ért el a moldovai Nistru Otaci vendégeként Chisinauban a labdarúgó UEFA-kupa-selejtező első fordulójának első mérkőzésén. Az MTK Budapest ugyanakkor hazai pályán 2-1-re nyert az örmény FC MIKA ellen a budapesti Szusza Ferenc-stadionban, így minimális előnnyel készülhet a visszavágóra.

UEFA-kupa, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:
Nistru Otaci (moldovai) - Budapest Honvéd 1-1 (1-0)
Chisinau, 2000 néző
v.: Bülent Demirlek (török)
Nistru Otaci: Ersov - Gock Mekang, Sangare, Tcacius, Taranu (Studzinsriy, 78.) - Malitsry (Ngama, 75.), Dolgov, Savchur (Muhivicov, 46.), Groser - Butelschi, Matiura.
Honvéd: Tóth I. - Mogyorósi (Schindler, 62.), Pomper, Smiljanic, Tóth B. - Dobos, Benjamin (Genito, 46.), Bárányos, Ivancsics (Koós, 71.) - Hercegfalvi, Abraham.
gól: Malitsry (29.), illetve Abraham (52.)
sárga lap: Taranu (72.), illetve Tóth (16.), Pomper (73.)

8. perc: Hercegfalvi ívelt középre balról, Abraham 13 méterről, ígéretes helyzetből lőhetett volna, de a lövés pillanatában elcsúszott, így odalett az első lehetőség.

13. perc: Bárányos-Abraham akció végén az elefántcsontparti csatár tört be a tizenhatoson belülre, de a védők szerelték.

15. perc: Taranu balról, 15 méterről célozta meg a vendégkaput, a labda azonban fél méterrel fölé szállt.

17. perc: jobb oldali hazai támadás végén Malitsry lőtt 8 méterről, a labda Tóth Ivánról pattant a kapu mellé.

27. perc: ezúttal Ersovnak akadt dolga: Abraham balról adott a kapu elé, Ivancsics 8 méterről fejelt, a Nistru kapusa reflexmozdulattal, nagy bravúrral hárított.

29. perc: a leshatárról Malitsry ugrott ki a jobb oldalon, egyedül vezethette a labdát Tóth Ivánra, majd a kapus mellett a kapu jobb oldalába helyezett (1-0).

39. perc: Dobos jobbról elvégzett szöglete után a védők éppen Pomper elé fejelték a labdát, aki 20 méterről óriási erővel lőtt - telibe találva Tcaciust, akit percekig kellett ápolni.

52. perc: Hercegfalvi a kezdőkörből, remek labdával indította Abrahamot, aki mellel maga elé vette, majd 10 métert vezette azt, végül 15 méterről, a kiinduló kapus mellett a kapu közepébe lőtt (1-1).

57. perc: Pomper végezhetett el szabadrúgást Ersov kapujától mintegy 20 méterre, a nagy erejű lövés centikkel a léc fölött zúgott el.

60. perc: Genito szerzett labdát a félpályánál, Hercegfalvihoz passzolt, aki megint a kapu felé lóduló Abraham elé varázsolt, s a Honvéd-csatár 11 méterről lőtt ziccerhelyzetben, de ezúttal a kapust találta telibe.

61. perc: Malitsry tüzelt 11 méterről, Tóth Iván a kapufára tolta a labdát. A következő hazai támadás újfent gólveszélyt hozott, de vendégkapus Taranu 16 méteres lövését is hárította.

69. perc: Bárányos próbálkozott lövéssel, 22 méterről, középről - a labda kevéssel kapu fölé szállt.

87. perc: Dobos labdaszerzése után Hercegfalvi tálalt Bárányos elé, az irányító néhány lépés után, jobbról, éles szögből, 8 méterről a jobb kapufát találta telibe.

90. perc: Bárányos adott középre remek ütemben az érkező Hercegfalvi elé, a csatár már lövésre lendítette a lábát, de az utolsó tizedmásodpercben a hazai védők egyike mentett előle - számolt be a meccsről a Honvéd hivatalos weboldala.

Forrás: MTI

A honvédos Smiljanic tán sprintelne, ha nem húznák vissza

A 40 Celsius-fokos hőség alaposan rányomta a bélyegét a mérkőzésre, a csapatok nem diktáltak túl nagy tempót. A Honvéd játszott némi mezőnyfölényben, de a vendéglátók első adódó lehetőségüket kihasználták, így ők vonulhattak előnnyel az öltözőbe.

A második félidő heves kispesti rohamokkal kezdődött, melynek köszönhetően egyenlített is a magyar kupagyőztes, de ezt követően ismét a hazaiak váltak kezdeményezőbbé, Tóth Iván bravúrjai révén azonban a magyar gárda megőrizte a számára kedvezőbb döntetlent.

Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője: "Nyernünk kellett volna, mert voltak lehetőségeink, de sajnos a többségét kihasználatlanul hagytuk. Elsősorban a második félideji játékunkkal szolgáltunk volna rá a győzelemre, de ettől függetlenül ez egy jó eredmény, otthon tovább kell jutnunk."