Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága három bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Détári Lajost, a Sopron vezetőedzőjét, akit a Kaposvár elleni 1-1-es döntetlennel végződött mérkőzésen a játékvezető elküldött a kispadról.

"Ha három meccset kaptam, akkor ezt el kell fogadni" - mondta Détári. "Kíváncsi vagyok azonban arra, hogy a mérkőzés játékvezetőjét hány meccstől tiltották el. A bírókat a csapatok tartják el, a Sopron egy szezonra 9 millió 600 ezer forint játékvezetői díjat fizet, ezért jogosan várjuk el, hogy a bírók is profi teljesítményt nyújtsanak. A mi mérkőzésünkön a játékvezető a negyedik bíró jelzése után adott sárga lap helyett pirosat a játékosunknak a hatodik percben, utána a negyedik játékvezető nem engedte, hogy cseréljünk, és ebből a helyzetből kaptuk a gólt."

Détári az elküldését sem érzi jogosnak. "Szó szerint már nem tudom felidézni, de valami, olyasmit mondtam, hogy ezt miért nem fújtad le? Nem káromkodtam, nem szitkozódtam, a mérkőzés jegyzőkönyvében ennek utána lehet nézni. Edző már kért bocsánatot, mert rossz taktikát választott, játékos is szabadkozott már, ha hibázott, játékvezetőtől még egyszer sem hallottunk olyat, hogy bocsánatot kért volna, ha rosszul végezte el a feladatát."

Gujdár Sándort, Détári segítőjét szintén elküldték a kispadtól, neki egy meccset kell kihagynia. Kaposvár-Sopron találkozót Solymosi Péter, vezette, akit az MLSZ elnöksége a játékvezető-bizottság (JB) javaslata alapján az elmúlt szezon legjobbjának választott.

Vágner László, a JB elnöke az MTI-nek annyit mondott: a sajtón keresztül nem kíván üzengetni, de, ha Détári ott lett volna sok edzőhöz hasonlóan a játékvezetők tatai edzőtáborában, akkor jobban tisztában lenne a szabályokkal. "A Sopron következő meccsén lehetőséget biztosítok számára az eszmecserére, a helyettesem, Huták Antal lesz az ellenőr, akivel mindent megbeszélhet."

A fegyelmi bizottság ezenkívül a hétvégi első fordulóban kiállított játékosok közül Balaskó Ivánt (Paks) négy, Giura Cosmint (Sopron) kettő mérkőzéstől eltiltotta.

A Zalaegerszeg-Paks találkozón történt szurkolói rendbontás miatt a zalaiaknak a következő hazai meccsükön tizenöt fővel meg kell emelniük a rendezők létszámát, ezenkívül saját költségen külön szövetségi ellenőrt kell kérniük. A távirati iroda úgy értesült, hogy az egyik asszisztenst vízzel leöntötték a drukkerek.

A Siófok-Újpest találkozón a házigazdákat rendezői hiányosságok, az újpestieket szurkolóik viselkedése miatt ugyanolyan mértékben büntették: a siófokiaknak a következő két hazai, az újpestieknek pedig idegenbeli meccsükre 15-tel növelni kell a rendezői létszámot, illetve külön szövetségi ellenőrt kell kérniük

A határozat nem részletezi az okokat, az MTI információi szerint a lila-fehér drukkerek görögtüzeket gyújtottak a lelátón, illetve néhány fáklyát a pályára dobtak, amikor állt a játék.