Társoldalunk:

Malouda, Francia Guyana legújabb büszkesége

2007.07.29. 12:17

Végül az élvonalba frissen feljutott EA Guingamp szerződtette a szélvészgyors balszélsőt, aminek köszönhetően az ugyanekkor a Chateauroux-igazolt magyar csatárnak, Kovács Zoltánnak nem volt lehetősége arra, hogy együtt futballozhasson Maloudával. A bretonok új szerzeménye a harmadik fordulóban, az FC Nantes ellen mutatkozott be új együttesében, amely a szezon egyik meglepetéscsapata volt, hiszen újoncként végig tartotta magát a középmezőnyben, és végül a tizedik helyen fejezte be a pontvadászatot.

Malouda azonban meglehetősen átlagos idényt produkált, hiszen csak 23 találkozón szerepelt, és mindössze egy gólra volt képes. A következő szezonban pedig sokáig úgy tűnt, hogy az együttes nem tud megkapaszkodni az elitben, hiszen a csapat 21 forduló után kieső helyen állt. A Guingamp azonban a januári átigazolási időszakban megszerezte a Le Mans UC elefántcsontparti csatárát, bizonyos Didier Drogbát, akinek a góljai végül megmentették az együttest a kieséstől, és Malouda teljesítménye is jelentősen feljavult - a szezon végén a Francia Football ranglistáján a 33. helyet szerezte meg a mezőnyjátékosok között.

Érdekes módon a következő pontvadásztatban a szaklapnál nem tudott ilyen előkelő helyet szerezni, pedig pályafutása legeredményesebb szezonját zárta. Rögtön a harmadik fordulóban karrierje első dupláját szerezte a Stade Rennes ellen, és a folytatásban is remekelt, mindössze egyetlen bajnokit hagyott ki (azt is csak azért, mert a 25. játéknapon az OGC Nice ellen kiállították). Teljesítményére a koronát az utolsó mérkőzésen tette fel, amikor a már biztos bajnokcsapat Olympique Lyon otthonában megint csak két gólt ért el, és így összesen tíz találattal (na meg öt gólpasszal) fejezte be a pontvadászatot.

Lehet, hogy ez utóbbi mérkőzés győzte meg az OL vezetőit arról, hogy érdemes őt szerződtetni, de tény, hogy a bajnokcsapat 2003 nyarán megvette Maloudát a Guingamptól. A lyoniak négymillió eurót fizettek ki a középpályásért, akit állítólag földije, Bernard Lama is beajánlott az OL akkori mesterének, Paul le Guennek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK