Vágólapra másolva!
Kinőtték a parkolójukat és az öltözőszekrényeiket az angol Manchester United sztárjátékosai: a parkolóban egyre nagyobb terepjáróikkal nem férnek el a normális szélességű helyeken, az öltözőben pedig az egyre több kozmetikumuknak találnak nehezen helyet.

Wayne Rooney adta meg a régi parkolónak a kegyelemdöfést azzal, hogy a minap új terepjárót vett, amit már a többiek is túl nagynak találnak. A klub vezetősége ezért aztán kibővítteti a parkolót.

Átalakítják az öltözőt is, hogy jusson elég hely a fiúk kozmetikumainak. "Több kencéjük van, mint a feleségieknek meg a barátnőiknek" - mondta a The Sun című brit lapnak egy "öltözőhöz közeli forrás" megjegyezve, hogy az autókkal is egymást kívánják lekörözni a játékosok, és olyan gyakran cserélgetik a kocsikat, mint más az alsógatyáját.

Forrás: Autó-Motor

"Sosem tudni, hogy éppen milyennel jönnek munkába" - tette hozzá a lap forrása.