Vágólapra másolva!
Bár a Debrecennek a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből is bravúr kellene a továbbjutáshoz a svéd Elfsborg ellen, az már kiderült, hogy ha a Loki sikerrel venné a skandinávok elleni párhacot, akkor a harmadik fordulóban egy igazi nagyágyú, a spanyol Valencia következne. Az UEFA-kupában a Budapest Honvéd is topligából kapott ellenfelet, a kispestiek a német Hamburggal kerültek össze.

A Valencia az elmúlt években szinte mindig résztvevője volt a Bajnokok Ligájának, a 2006/2007-es szezonban például a negyeddöntőig jutott, ahol a Chelsea 3-2-es összesítéssel búcsúztatta. Az elitligában kétszer is eljutott a fináléig, de 2000-ben Párizsban 3-0-s vereséget szenvedett a Real Madridtól, majd egy évvel később büntetőkkel vérzett el Milánóban a német Bayern Münchennel szemben.

A Turia-parti klub hatszor végzett élen a spanyol pontvadászatban, szintén hatszor hódította el a Király-kupát, háromszor ért révbe az UEFA-kupában (kétszer akkor, amikor még Vásárvárosok-kupája néven futott a sorozat), KEK-győztesnek mondhatja magát, és bekerült a vitrinbe az Európai és a spanyol Szuperkupa is.

Az előző idényben a csapat a negyedik helyen zárt a Primera Divisiónban, így került a selejtezőbe, a gárda házi gólkirálya David Villa lett 16 találattal. A nyári átigazolási időszakban a meghatározó játékosok közül csak a kőkemény argentin hátvéd, Ayala távozott, míg az érkezők között a Stuttgartból igazolt Hildebrand és a Real Madridtól elcsábított Ivan Helguera a két legnagyobb név. A keret tele van sztárokkal, a már említett Villa mellett Canizares, Miguel, Marchena, Baraja, Vincente, Albelda, Angulo vagy Morientes neve is ismerős a futballbarátoknak.

Forrás: EPA

Ha összejön a Loki-bravúr az Elfsborg ellen, akkor David Villa (középen) ellen csatázhatnak a hajdúsági védők

A Loki az első mérkőzésen 1-0-ra kikapott a svéd Elfsborgtól, így idegenben kéne bravúkodnia a magyar bajnoknak ahhoz, hogy utána megmérkőzhessen a Valenciával. "A sorsolástól függetlenül a csapat mindent megtesz a továbbjutásért, de a Valencia olyan plusz motivációt jelent, mint annak idején a Manchester United" - mondta Herczeg András pályaedző az MTI-nek.

Ami a további magyar érdekeltségű csapatokat illeti: amennyiben Bodnár László klubja, a Red Bull Salzburg legyűri a lett Ventspilset, akkor a Sahtar Donyeck-Pjunik Jerevan párharc továbbjutójával mérkőzhetne a csoportkörért. Szintén feltételes módban kell beszélni Tóth Balázs és a Genk esélyeiről, a belga egylet ugyanis otthon kapott ki a Sarajevótól, de egy idegenbeli győzelemmel a Dinamo Kijev kerülne Tóthék útjába, ahol a fiatal tehetség, Farkas Balázs keresi a kenyerét.

Nem lesz könnyű dolga Juhász Roland munkaadójának, az Anderlechtnek sem, a belga bajnok a török Fenerbahce testén keresztül juthat a csoportkörbe. Tőszér Dániel a kétszeres UEFA-kupa-győztes Sevilla ellen léphet pályára az AEK Athén színeiben, míg a két magyar fiatalt igazoló, előző kiírásban döntőt játszó Liverpool a BL-ben először szerencsét próbáló Toulouse-zal került szembe.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör:
Valencia (spanyol) - Elfsborg (svéd)/DVSC-TEVA

Hafnarfjördur (izlandi)/BATE Boriszov (fehérorosz) - Zaglebie Lubin (lengyel)/Steaua Bucuresti (román)

Tampere United (finn)/Levszki Szófia (bolgár) - Astana (kazah)/Rosenborg (norvég)

Szpartak Moszkva (orosz) - Celtic (skót)

Werder Bremen (német) - Domzale (szlovén)/Dinamo Zagreb (horvát)

Ventspils (lett)/Red Bull Salzburg (osztrák) - Pjunik (örmény)/Sahtar Donyeck (ukrán)

Ajax (holland) - Zilina (szlovák)/Slavia Praha (cseh)

Genk (belga)/FK Sarajevo (bosnyák) - Dinamo Kijev (ukrán)

Fenerbahce (török) - Anderlecht (belga)

Rangers (svéd)/Zeta (montenegrói) - Crvena zvezda (szerb)/Levadia Tallinn (észt)

Toulouse (francia) - Liverpool (angol)

Benfica (portugál) - FC Köbenhavn (dán)/Beitar Jerusalam (izraeli)

Lazio (olasz) - Dinamo Bucuresti (román)

Sparta Praha (cseh) - Arsenal (angol)

FC Zürich (svájc) - Sheriff Tiraspol (moldáv)/Besiktas (török)

Sevilla (spanyol) - AEK Athén (görög)

Az első mérkőzéseket augusztus 14-én és 15-én rendezik a 3. körben, a visszavágókat két héttel később.