Társoldalunk:

Négy magyarral rajtol a Bundesliga

2007.08.10. 8:02

Pénteken egy igazi rangadóval rajtol a Bundesliga 2007-2008-as szezonja: az első mérkőzésen a bajnok VfB Stuttgart az ezüstérmes FC Schalke 04 ellen játszik. A pontvadászat legnagyobb esélyese azonban nem e két gárda valamelyike, hanem az előző idény negyedikje, a Bayern München, amely alaposan megerősítette keretét. Sokak szerint a bajorok díszlépésben szerezhetik meg az aranyérmet (amihez persze azért a többi klubnak is lesz egy-két szava), de a közvetlen élmezőny mögött óriási küzdelem várható az európai kupaszereplésért.

A VfB Stuttgart aranyérme nem kis meglepetést jelentett az előző szezonban, hiszen a sváb klubot előzetesen maximum az UEFA-kupás helyekre várták (a csapat egy évvel korábban csak kilencedik lett), ráadásul a gárda nem is kezdte jól a pontvadászatot. A VfB hajrája azonban fantasztikusan sikerült, így az együttes megelőzte a Werder Brement, illetve az FC Schalke 04-t a "surranópályán".

Most ez utóbbira nem nagyon lesz esélye, hiszen címvédőként mindenki figyel majd a piros-fehérekre, akik a nyáron csak egyetlen kulcsemberüket veszítették el a kapus Timo Hildebrand személyében, ráadásul őt sikerült is megfelelően pótolni az 1. FC Nürnbergtől megvett Raphael Schäferrel. Papíron még erősebb lett a keret Yildiray Bastürk, Gledson, Éwerthon illetve Ciprian Marica leigazolásával, ám ennek ellenére még a klub vezetősége is csak a dobogóra kerülést tűzte ki célul - és lehet, hogy még ez is túlzott elvárás a csapattól. Az együttesből ugyanis hiányzik a kellő rutin ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájával járó kettős terhelést elbírja, ráadásul az új szerzemények beillesztése sem ment zökkenőmentesen.

Az FC Schalke 04 öltözőjében az utóbbival nincsen probléma, mert bár érkezőkben nem volt hiány, a kezdő tizenegy csak minimálisan változott. Könnyen lehet, hogy a brazil Lincoln távozása (amit sok szakember a gelsenkircheniek meggyengülésének tart) még jót is tesz az együttesnek, hiszen mint kiderült, a dél-amerikai futballista jelenléte nem használt a csapatszellemnek. A horvát Ivan Rakitic pótolhatja őt a középpályán, de lehet, hogy a Királykékek inkább egy letámadásra épülő erőfutballt játszanak majd, és az 1. FC Nürnberg elleni ligakupa-mérkőzésen a csatár Kevin Kuranyi azt is megmutatta, hogy az előkészítésben is építhetnek rá.

Más kérdés, hogy a Schalkénak lesz-e még egyszer olyan nagy esélye a bajnoki címre, mint az előző szezonban volt - a keret elég erősnek tűnik ahhoz, hogy a csapat a bajnokság mellett a BL-ben is letegye a névjegyét, de a Bayern München jelentős megerősödése alaposan megnehezíti a klub dolgát, így a vezetőség Gelsenkirchenben sem az aranyérmet, hanem a dobogót tartja az elérendő célnak.

Forrás: EPA

Abban ugyanis szinte mindenki egyetért, hogy a Bundesliga legnagyobb esélyese a Bayern München, és a bajorok csak akkor lehetnek elégedettek a szezon végén, ha megnyerik az aranyérmet. A klub rekordösszeget költött új futballistákra, akik között igazi világsztárok is vannak (Luca Toni és Franck Ribéry), és a Ligakupa magabiztos megnyerése után úgy tűnt, hogy a müncheniek valóban ellenfél nélkül söpörhetik be az elsőséget, azonban a Wacker Burghausen elleni kupamérkőzés megmutatta a Bayern elleni receptet.

A harmadosztályú kiscsapat nagy lelkesedéssel és hatalmas futómennyiséggel majdnem búcsúztatta a münchenieket, akiket csak Oliver Kahn mentett meg - ha a veterán kapus elszántsága a többiekre is jellemző lesz, akkor a Bayern valóban simán nyeri a bajnokságot, mert azért játéktudásban Ottmar Hitzfeld együttese jobbnak tűnik a riválisoknál. A mester a Toni-Miroslav Klose csatárduóval és 4-4-2-es hadrenddel képzeli el csapatát, de az olasz támadó sérülésével a 4-5-1-es rendszert alkalmazza - ami kiváló alternatíva a számára.

A bajnoki címre a fenti három gárda mellett még a Werder Brement tartják esélyesnek, a zöld-fehérek azonban egy meglehetősen rosszul sikerült felkészülési időszakon vannak túl. A legeredményesebb támadót, Klosét nem nagyon sikerült megfelelően pótolni, ehhez jött még a gárdát sújtó sérüléshullám, amelynek legfontosabb áldozata a csapatkapitány, Torsten Frings. A középpályás az első hetekben hiányozni fog, márpedig a gyenge szezonrajt az egész idényre rányomhatja a bélyegét.

Az előző szezonban az első négy helyezett mögött egy kisebbfajta "szakadék" volt, az ötödik Bayer Leverkusen kilenc ponttal lemaradva követte a Bayernt, a gyógyszergyáriakat viszont csak tíz pont választotta el a 13. Energie Cottbustól - ebből a rendkívül tömör középmezőnyből több klub is szeretne minél előrébb végezni.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK