Társoldalunk:

Ballackot és Filkort sem nevezték a BL-be

2007.09.04. 12:06

Michael Ballack, a Chelsea német futballistája nem lép pályára a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésein. A német válogatott középpályás még mindig nem épült fel teljesen áprilisi térdsérüléséből, így kimaradt a BL első szakaszára nevezett 25 fős keretből.

"Egyelőre nem játszhat, viszont ha majd teljesen rendbe jön, azonnal számítunk rá. Amennyiben továbbjutunk, a folytatásban már vélhetően rendelkezésre áll majd" - közölte a londoni klub az internetes honlapján.

Ballack április 22-én sérült meg, minek következtében műtéten esett át. A Chelsea a BL első szakaszában a Valencia, a Schalke 04 és a Rosenborg társaságában szerepel a B csoportban.

Ami a BL-csoportkör magyar vonatkozását illeti, nem lesz honfitársunk a legrangosabb kupasorozatban, hiszen az AEK Athén - Tőzsér Dániel - csapata a hétfői selejtezőn kikapott a Sevillától, az Internazionale pedig - a hivatalos weboldal tanúsága szerint - nem nevezte Filkor Attilát.

Filkor Attila két kete kameránk előtt nyilatkozott:


Utóbbi csapat esetében szintén érdekesség, hogy a kék-feketék BL-keretéből kimaradt a brazil gólzsák Adriano is. Ennek az lehet az oka, hogy januárban az Inter meg akar válni a támadótól, s így a leendő kenyéradó még játszathatja Adrinót a BL-tavaszon, vagy adott esetben az UEFA-kupában is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK