Vágólapra másolva!
Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke levelet írt Michel Platininek, az európai szövetség (UEFA) első emberének a válogatott szerdai, Törökország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésének 63. percében történt bírói tévedés miatt.

Az MLSZ első embere, aki betegség miatt televízión keresztül nézte meg a találkozót, felháborítónak minősítette Stuart Dougal bíró ténykedését, miután a Gera Zoltán ellen elkövetett egyértelmű szabálytalanság ellenére, büntető és a vétkes kapus figyelmeztetése helyett Gerát büntette: második sárga lappal kiállította a magyar támadót.

"Az UEFA szabályai azonban egyértelműek, mindenki tisztában van azzal, hogy a mérkőzés végeredményét nem befolyásolhatjuk, azt nem lehet megváltoztatni" - jegyezte meg Kisteleki István.

"Ugyanakkor mégis a leghatározottabban fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy méltánytalanság történt, de igyekeztem a lehető legsportszerűbben fogalmazni abban a levélben, amit ma küldtem Michel Platninek, arra kérve: győződjön meg személyesen arról, hogy miért, mit és hogyan ítélt a skót bíró. Meggyőződésem, hogy tétlenül nem mehetünk el a történtek mellett, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy Platini aligha fog a látottak ismeretében postafordultával sajnálkozó választ küldeni nekem. De ha nem teszünk semmit, akkor legközelebb ugyanez megismétlődhet velünk. Én magam természetesen nem javasolhatom és nem is kérem a bíró eltiltását, az azonban biztos, hogy egy ilyen jelzés számára nem lehet kedvező."

A magyar sportvezető kijelentette: sajnálja a csapatot, még ha egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy ha történetesen a megítélt büntető alapján 1-0-ra vezet a magyar válogatott, akkor megnyeri a mérkőzést.

"Az 1-0-t a 64. percben megérdemelték volna, mert azért tisztességgel megküzdöttek játékosaink. Most, ebben a kritikus helyzetben érzem csak igazán, hogy a labdarúgásunknak milyen nagyszerű közönsége van, mert a vereség ellenére is millió jelét tapasztaljuk, hogy a szurkolók maximálisan mögöttünk állnak. A 0-3 után a válogatott nem tehet mást, mint hogy októberben Málta, majd novemberben Moldova és Görögország ellen bizonyítja: méltó erre."

A magyar válogatott végül 3-0-ra elveszítette a mérkőzést és kilenc mérkőzés után kilenc ponttal a csoport ötödik helyén áll.