Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága úgy döntött, nem tiltja el Gera Zoltánt, akit múlt szerdán a Törökország elleni Európa-bajnoki selejtezőn kiállítottak - tájékoztatott a magyar szövetség (MLSZ).

Forrás: [origo] Nézze meg újra a "hivatalosan is téves" bírói ítéletet (6:15-nél látható)!

A fegyelmi bizottság ezzel tulajdonképpen indirekt módon elismerte, hogy Stuart Dougal, a mérkőzés skót játékvezetője a 63. percben jogtalanul állította ki a magyar csapatkapitányt, akit hazaiak kapusa elütött a 16-oson belül.

A mérkőzés másnapján Kisteleki István, az MLSZ elnöke levélben fordult Michel Platinihez, az UEFA első számú vezetőjéhez, kifogásolva a játékvezető ténykedését és kérve a kiállított Gerával kapcsolatban a megszokottól eltérő különleges eljárást. Ezt követően kedden, Helsinkiben személyesen is tárgyalt a két futballvezető erről.

Forrás: MTI

A piros lap jogtalan, Gera csalódottsága jogos volt

"Magától értetődő volt, hogy a legmesszebbmenőkig ki kell állnunk az igazunk mellett, és ezt az UEFA döntése is minden szempontból igazolja" - kommentálta a fejleményeket Kisteleki István. "Ugyanakkor meggyőződésem, és ez ennek az esetnek szerencsére a pozitív tanulsága, hogy - mint eredményeink is bizonyítják - jó úton járunk, hogy labdarúgásunk visszaszerezze nemzetközi tekintélyét. A történtek segítséget nyújthatnak abban is, hogy a futballunk évtizedek óta tartó kedvezőtlen megítélése itthon is a lehető legjobb irányban változzon."

A hazautazás után a csapatkapitány így nyilatkozott az esetről:


A fegyelmi bizottság határozata nyomán Gera már a magyar válogatott legközelebbi találkozóján, a Málta elleni Eb-selejtezőn is pályára léphet október 13-án.