Vágólapra másolva!
Európa négy legerősebb labdarúgó-bajnokságának mindegyikében lesz legalább egy csúcsrangadó a hét végén. A Serie A-ban vasárnap 15 órakor a tavalyi dobogós AS Roma a Juventust fogadja, míg a Premier League-ben szintén a hét utolsó napján - 17 órakor - rendezik a Manchester United-Chelsea találkozót, amelyen a vendégek kispadján már nem José Mourinho ül majd. Szintén ekkor meccsel a Karlsruhe a Bayern Münchennel, s bár ez a találkozó inkább csak a magyar drukkerek számára rangadó, nem kizárt, hogy Hajnal Tamásék hazai környezetben megtréfálják az UEFA-kupában igyekvő bajorokat. A német bajnokság tavalyi végeredménye alapján a bajnok Stuttgart és a dobogós Werder szombati csatája azonban mindenképp nagy meccsnek számít. Szintígy a Primera División szombat késő esti, 22-kor kezdődő Barcelona-Sevilla összecsapása.

Az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában kerül sor a szezon első nagy rangadójára: az AS Roma a Juventust fogadja.

A hazaiak remekül kezdték az idényt, eddigi öt találkozójukon - beleértve a Bajnokok Ligája- és kupamérkőzéseket - hibátlanok maradtak, ráadásul tíz gólt szereztek és mindössze egyet kaptak.

"A győzelmek egyre inkább előre lendítik a csapatot" - mondta Luciano Spalletti, a fővárosiak trénere.

A másodosztályú száműzetésből egy év után visszatért Juventus ugyan két sikerrel kezdte a szezont, ám a múlt héten hazai pályán nagy meglepetésre 1-0-s vereséget szenvedett az Udinesétől.

"Nincs semmi probléma, a keretünk tele van klasszisokkal, akik bármikor képesek eldönteni egy rangadót" - fogalmazott Cristiano Zanetti, a torinóiak középpályása.

A címvédő Internazionale a Livornóhoz látogat, míg a BL-győztes AC Milan szombaton a Parmát fogadja.

Serie A, 4. forduló:
szombat:
Udinese - Reggina 18 ó
AC Milan - Parma 20.30
vasárnap:
AS Roma - Juventus 15 ó
Atalanta - SS Lazio 15
Cagliari - Palermo 15
Catania - Fiorentina 15
Empoli - SSC Napoli 15
Livorno - Internazionale 15
Torino - Siena 15
Sampdoria - Genoa 20.30.