Vágólapra másolva!
Az Aston Villa már 4-1-re is vezetett a Tottenham Hotspur vendégeként a Premier League 8. forulójának záró mérkőzésén, az idén ezidáig katasztrofálisan szereplő Spurs azonban fantasztikus hajrával egyenlíteni tudott, így legalább az egyik pontot otthon tudta tartani a birminghamiekkel szemben.

Alaposan belehúztak az utóbbi napokban az angol klubcsapatok, hiszen a szombati, 7-4-es eloszlásban Premier League-rekordot jelentő tizenegy gólt hozó Portsmouth-Reading meccset követően ezúttal a london White Hart Lane közönsége örvendezhetett: nyolc gól esett a Tottenham-Aston Villa meccsen.

Persze ebből négynek legfeljebb a vendégdrukkerek örülhettek, a hazai csapat azonban olyan hajrát vágott ki, hogy a kivételes bravúrral megkaparintott egy pont sok mindenért kárpótolhatta az idén sokat szenvedett Spurs-fanatikusokat.

Berbatov ugyan a hazaiaknak szerzett vezetést, a Villa azonban a dán középhátvéd, Martin Laursen duplájával (!) fordítani tudott, majd Agbonlahor és Gardner góljaival padlóra küldte a pályaválasztót.

Illetve küldte volna, azonban a szezon előtt a bajnokesélyesek közé sorolt, azonban a mostani pontszerzés ellenére is kieső helyen szerénykedő Jol-banda nem adta fel. Előbb Chimbonda lopta egy góllal közelebb a hazaiakat, Robbie Keane büntetője után pedig már elérhető közelségbe került a pontszerzés.

Forrás: EPA

Az egyenlítés pillanata: Kaboul már veszi is le a mezét az ünnepléshez

A 90. percben aztán jött Younas Kaboul, és az Auxerre-től a nyáron szerződtetett ifjú védő idei harmadik góljával pontot mentett a THFC-nek. Bár az egy pont megszerzésének körülményei mindenképpen a Spurs dicséretére szólítanak fel, a mérkőzést nagy fölényben (62-38%-os labdabirtoklási arány, 19-9-es kapuralövési mutató, 13-3-as szögletarány) teljesítő londoni csapat ezzel a döntetlennel továbbra is csak a legjobb kieső pozícióját foglalja el a táblázaton.

Premier League, 8. forduló:
Tottenham Hotspur - Aston Villa 4-4 (1-3)
gól: Berbatov (20.), Chimbonda (69.), Robbie Keane (82., - tizenegyesből), Kaboul (90.), illetve Laursen (22., 33.), Agbonlahor (40.), Gardner (59.)

Tizenegy gól Porstmouthban/sport/focivilag/20070929-ez-tortent-szombaton-az-europai-topligakban.html?pIdx=1