Vágólapra másolva!
Nem született gól Frankfurtban, ahol a Hannover vendégeskedett a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának péntek esti mérkőzésén. A hannoveri együttesben Huszti Szabolcsot a 80. percben lecserélték.

A kilencedik percig kellett várni az első eseményre, igaz, ekkor sem kellett a szívéhez kapnia a Frankfurt-drukkernek, mert Pinto jobboldali beadása nem volt annyira veszélyes, hogy meglepje vele Pröll kapust.

Ugyanebben a percben a másik kapunál is megélénkült a játék, Köhher lövése nem sokkal ment mellé. Amanatidisz még közelebb járt, de gyengécske balos kísérlete így sem találta el a kaput, aztán jobbal is próbálkozott, abban az erő már megvolt, de itt meg az irányzékkal volt baj.

Az első félóra végén Inamotónak készítette le a labdát Weissenberger, de a japán csúnyán mellétrafált. A 31. percben végre Enkének is volt dolga, Meier csavarása a léc alá tartott, de a vendégkapus szögletre mentett. Az első hannoveri lehetőség Huszti előtt adódott, Pröll mentett lábbal Pinto elől, a labda a magyar szélsőhöz került, aki egyből kapura emelt, de a kifelé kanyarodó labda az alapvonalnál hagyta el a játékteret.

A szünet után bátrabb lett a Hannover, Hanke beadása után Pinto fejelte a földre a labdát, de Pröll odaért a jobb sarokra. Aztán Balitsch tüzelt 18 méterről, és a labda túl is jutott Pröllön, aki azonban még időben korrigált, és a gólvonal elött megkaparintotta a játékszert.

Forrás: EPA

Schulz és Inamoto légi csatája is döntetlennel zárult

Majd Huszti okozott bonyodalmat mindkét kapunál, előbb Inamoto szorításában nem tudott rendesen lőni egy jobboldali beadás után, aztán a saját térfelén adta el a labdát, amiből Amanatidisz indult, de életerős suhintását Enke bravúrral ártalmatlanította. A végén még egy kapu elé belőtt szabadrúgással riogatott a Frankfurt, de Enke lett a végállomás, így maradt a 0-0. Korábban egyszer játszott pénteki meccset ebben a szezonban az Eintracht, és akkor sem született gól.

Bundesliga, 11. forduló:
Eintracht Frankfurt - Hannover 96 0-0

Husztiék Frankfurtba látogatnakhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20071026-a-hetvegi-topligas-bajnoki-fordulok-elozetese.html?pIdx=3