Vágólapra másolva!
Már túl vannak a csoportkör felén a Bajnokok Ligája résztvevői, vagyis egyre nagyobb a tét a csapatok számára. Fokozottan igaz ez a Liverpool FC-re, amely az első három mérkőzésén csak egy pontot szerzett, így a Besiktas ellen mindenképpen nyernie kell hazai pályán. Mivel a keddi játéknapon mind a négy csoportban idegenben lép pályára az első helyezett, így a továbbjutás sorsa valószínűleg még nem dől el, de az eredmények megfelelő alakulása esetén ezt sem lehet kizárni.

A legnagyobb érdeklődés kétségtelenül a Liverpool hazai fellépését kíséri, hiszen a Vörösök eddig messze várakozáson alul szerepeltek a sorozatban, és három forduló után mindössze egy pontjuk van. A liverpooli szurkolók ugyan a szezon előtt úgy vélték, hogy az esetleges bajnoki cím fontosabb, mint a BL-szereplés, de arra aligha gondoltak, hogy kedvenceik már a csoportkör után búcsút mondhatnak a Bajnokok Ligájának. Márpedig ennek egyre nagyobb a veszélye, és ha a 'Pool életben akarja tartani továbbjutási reményeit, akkor mindenképpen nyernie kell a török Besiktas ellen, amely két héttel korábban Isztambulban legyőzte az angolokat.

Akkor a liverpooliaknál sérülés miatt Fernando Torres és Xabi Alonso is hiányzott, akik pár nappal később az Arsenal elleni rangadón aztán pályára léptek - hogy ismét megsérüljenek. Xabi Alonso biztosan kihagyja a Besiktas elleni 90 percet, ám Fernando Torres némi meglepetésre részt vett a hétfői edzésen, és lehet, hogy Rafa Benítez ismét megkockáztatja szerepeltetését. A Vörösök a bajnokságban ugyan veretlenek, de 12 forduló alatt mindössze ötször tudtak nyerni, és a hét végén is csak egy gól nélküli döntetlent játszottak a Blackburn Roversszel. Igaz, a Besiktas sem a legjobban készült a mérkőzésre, az isztambuliak ugyanis a városi rangadón 2-1-re kikaptak a Fenerbahcétól, ráadásul válogatott védőjük, Gökhan Zan megsérült, és így nem játszhat az Anfielden.

Forrás: [origo]
Torres (a bal szélen) nincs tökéletes állapotban, de készen áll a bevetésre

A keddi nap rangadójára Gelsenkirchenben kerül sor, ahol az FC Schalke 04 a Chelsea-t fogadja. A német csapat nincs valami jó formában, immár öt mérkőzés óta nyeretlen, ráadásul rengeteg a sérültje. A hét végi, Energie Cottbus elleni bajnokin például a csatár Kevin Kuranyi dőlt ki a sorból, így aztán Mirko Slomka lehet, hogy kénytelen lesz a középpályás Ivan Rakiticet feltolni a csatársorba. A cottbusiak elleni meccs ugyanakkor Kuranyi szerint abból a szempontból tanulsággal szolgált, hogy megmutatta, miként lehet egy jobb egyéni képességű focistákból álló csapatot legyőzni. "A Chelsea ellen mi leszünk a Cottbus" - mondta Kuranyi, de nagy kérdés, hogy ez mire lesz elég a José Mourinho menesztését követő hullámvölgyből gyorsan kilábaló angolok ellen, akik legutóbbi hét tétmeccsüket egyaránt megnyerték. A Schalke szakvezetője pedig izgulhat, hiszen ebben a csoportban már csak a gelsenkirchenieknél dolgozik ugyanaz a tréner, mint a sorozat kezdetén: a kvartettben lévő Chelsea, Valencia CF és Rosenborg BK is leváltotta már edzőjét.

Forrás: EPA
Még egy-két zakó, és könnyen lehet, hogy Slomka sem húzza ki a kispadon a csoportkör végéig

Papíron a másik, kedden pályára lépő német együttesnek, a Werder Bremennek sem lesz könnyű dolga, hiszen a brémaiaknak a Lazio otthonában kell szerepelniük, de a római gárda pocsék formában van. Az olaszok 11 forduló után csak a 15. helyen állnak a Serie A-ban, legutóbbi három meccsüket elveszítették, és a kapusproblémára továbbra sem találtak megnyugtató megoldást. A hét végén a veterán Marco Ballotta óriási hibája miatt kapott ki a csapat, de a másik portás, a fiatal uruguayi Néstor Fernando Muslera sem mutatott jobb teljesítményt, amikor lehetőséget kapott, vagyis Delio Rossinak nem könnyű választania - ráadásul jól tudja: ha nem javulnak az eredmények, az könnyen az állásába kerülhet.

Ballotta bakija

Ami a D csoportot illeti, itt az AC Milan donecki vendégjátéka kívánkozik az élre, mégpedig azért, mert a rossoneróknál benne van az utazó keretben a brazil csatár Ronaldo is, aki ebben a szezonban sérülés miatt még nem lépett pályára. Mindez persze nem jelenti, hogy most biztosan játszani fog, ám mivel a milánóiak többi támadója, Filippo Inzaghi és Alberto Gilardino nincs valami jó formában, így Carlo Ancelotti akár be is vetheti Ronaldót, aki állítólag már alig várja, hogy végre játszhasson.