Társoldalunk:

Brémai siker a furcsa gólok rangadóján

2007.12.01. 18:10

A Chelsea mérkőzése vezette be a Premier League 15. fordulójának szombati játéknapját, a Kékek a hét közben a Rosenborg elleni 4-0-s diadallal kiharcolták a továbbjutást, a West Ham United ellen pedig azzal a céllal léptek pályára, hogy tapadjanak az éllovasokra.

Az első félidőben a játék helyett a keménykedés dominált, mindössze két helyzetet lehetett feljegyezni, Drogba csavarása centikkel ment el a kapu mellett, Solano emelése pedig a háló tetején landolt. A labda helyett gyakran egymást rugdosták a felek, Boa Morte a Chelsea kapusának, Cudicininek pakolt oda egyet, ami után Terry akarta megfegyelmezni a portugál légióst, aztán Obi Mikel rúgta fel Parkert, Kalou pedig Boa Morténak osztott ki egy csomagot.

A fordulás után már több volt a futballra emlékeztető jelenet, a hazaiak egyből helyzettel nyitottak, de Sidwell kísérletét Upson blokkolta. Végül a 76. percben dőlt el a három pont sorsa, Drogba lefejelt labdájára az egykori West Ham-játékos, Joe Cole érkezett, aki kicselezte Greent, majd a felső sarokba emelt.

Forrás: MTI

Joe Cole osztja meg örömét a Chelsea-drukkerekkel

A Blackburn elmúlt négy bajnokiján nem tudott nyerni, és a Newcastle ellen is hátrányba került, amikor Geremi szabadrúgása után Martins bólintott a hálóba. A Rovers azonban a nagy napot kifogó Bentley révén fordított, aki előbb egy 21 méteres szabadrúgásból, majd egy 23 méteres bombával vette be Given kapuját. A végén még Tugay varrta el a szálakat, ami azt jelenti, hogy a Szarkák öt találkozó óta nyeretlenek.

A Portsmouth és az Everton gól nélkül gyűrte egymást a Fratton Parkban, ami azt jelenti, hogy a Pompey egymás után harmadszor játszott 0-0-t hazai pályán. A Reading sokáig tartotta az egygólos előnyt a gyengélkedő Boro ellen Kitson emelős góljával, de a 83. percben esett Tuncay-fejessel a vendégek elvitték az egyik pontot.

A Sunderland a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet a Derby elleni alsóházi összecsapáson, a csereként beállt Stokes egy kipattanót vágott a Kosok kapujába. A Wigan már az új edzővel, Steve Bruce-szal a kispadon fogadta a Manchester Cityt, és az Athletic meg is törte nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatát, pedig a látogatók már az első percben gólt értek el Bramble nagy hibája után.

A nap zárómérkőzésén a négyes győzelmi sorozatot építő Aston Villa a listavezető Arsenalt látta vendégül, és úgy tűnt, a birminghamiek folytatják a remeklést, mert a 14. percben Carew megpattanó beadása után Gardner passzolt az Ágyúsok kapujába. Az Arsenal azonban nem roppant össze, és remek akció végén egyenlített, Eboue és Adebayor passzolgatott a jobb oldalon, a középre ívelt labda Flamini elé került, aki ballal bombázott Carson mögé.

Forrás: EPA

Flamini lábát már elhagyta a labda, ami tizedmásodpercek múlva a kapuban kötött ki

Ezzel azonban még nem volt vége a látványos vendégtámadásoknak, a 36. percben Hleb és Eboue keveregett a jobb oldalon, aztán a felzárkózó Sagna centerezett, a berobbanó Adebayor pedig Mellberget túlugorva bólintott 11 méterről a léc alá. Bár több mint egy félidő hátravolt még, Arsene Wenger gárdája átvészelte a Villa-rohamokat, és ezzel ötpontos előnyre tett szert a tabellán.

Premier League, 15. forduló:
Chelsea - West Ham United 1-0 (0-0)
gól:
J. Cole (76.)

Blackburn Rovers - Newcastle United 3-1 (0-0)
gól:
Bentley (54., 67.), Tugay (90.), illetve Martins (47.)

Portsmouth - Everton 0-0

Reading - Middlesbrough 1-1 (0-0)
gól: Kitson (54.), illetve Tuncay (83.)

Sunderland - Derby County 1-0 (0-0)
gól: Stokes (92.)

Wigan Athletic - Manchester City 1-1 (1-1)
gól: Scharner (25.), illetve Geovanni (1.) 
piros lap: Melchiot (88., Wigan)

Aston Villa - Arsenal 1-2 (1-2)
gól: Gardner (14.), illetve Flamini (23.), Adebayor (36.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK