Vágólapra másolva!
Csütörtökön a brazil Vasco de Gama labdarúgócsapatának vezetősége kinevezte világbajnok támadóját, Romariót az együttes játékos-edzőjének.

A 41 éves sztárt két nappal azután bízták meg a szakmai munka irányításával, hogy bevallotta: fennakadt egy októberi doppingvizsgálaton.

Romario játékjogát a brazil szövetség december 18-ig, ügyének tárgyalásáig felfüggesztette, ám mivel a bajnoki szezon vasárnap véget ért és az új csak január közepén kezdődik, a veterán csatárnak jelen állás szerint nem kell meccset kihagynia.

A brazil válogatottal az 1994-es világbajnokságon aranyérmet szerzett támadó kedden elmondta, hogy egy hajnövesztő szer használatával került a szervezetébe a finaszterid nevű tiltott anyag és nem aggódik az ügy miatt mert nem doppingolt.

A Vasco da Gama vezetői hisznek a legendás futballistának, ám jelezték, hogy egy eltiltással a kinevezés - legalább is a büntetés idejére - érvényét veszti.