Vágólapra másolva!
A 24 továbbjutó közül tucatnyinak a kiléte már ismert az UEFA-kupa csoportkörének utolsó fordulója előtt, a maradék 12 helyért azonban hatalmas küzdelem várható szerdán, illetve csütörtökön. Akár még az előzetesen nagy favoritnak kikiáltott Bayern München és Fiorentina is elbukhat, de ennek azért kicsi a valószínűsége, ugyanakkor olyan együttesek is bejuthatnak a legjobb 32 közé, mint az Arisz Szaloniki, a Hapoel Tel-Aviv és a Panioniosz.

Ami a Bayern illeti, a bajorok az utóbbi időben nem kápráztatták el a szurkolóikat, és a német gárda alighanem szeretne egy szép hazai győzelemmel búcsúzni közönségétől. A müncheniek ellenfele a görög Arisz Szaloniki lesz, amelynek még élnek a továbbjutási esélyei, sőt, egy döntetlen elméletben mind a két együttes számára a következő kört jelentené, ám ebben az esetben a Bayern a hellének mögött végezne, márpedig a müncheniek alighanem szeretnék megszerezni a csoportelsőséget.

Így ugyanis egy csoportharmadik lenne az ellenfelük a következő körben, a második helyezettek viszont a Bajnokok Ligájából érkező együttest kapnak majd. A münchenieknél egyébként a kapuban már ismét Oliver Kahn áll majd, a csapatban pedig ott lesz a sérüléséből felépült Luca Toni is, vagyis a Bayern valóban komolyan veszi a találkozót.

A csoportban egyébként az a különleges helyzet is kialakulhat, hogy négy csapatnak is hat pontja lesz - ehhez a müncheni döntetlen mellett az kellene, hogy a Sporting Braga legyőzze az eddig pont nélküli Crvena zvezdát. Pontazonosság esetén egyébként a gólkülönbség dönt, vagyis ha a Braga legalább két góllal legyőzi a szerbeket, akkor az utolsó fordulóban szabadnapos Bolton Wanderers húzhatja a rövidebbet.

A szerdai találkozók közül még a Getafe CF és az RSC Anderlecht mérkőzése emelkedik ki. Mind a két csapat jó eséllyel pályázhat a továbbjutásra, a kérdés már csak az, hogy a csoportelsőség érdekli-e őket. Mert ha nem, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy békés szalonremit játszanak egymással - ezzel ugyanis mind a két együttes szinte biztosan bejut a legjobb 32 közé.

A szinte kifejezést azért kell használni, mert ha a belgák csak egy pontot szereznek, akkor a Hapoel Tel-Aviv megelőzheti őket - amennyiben az izraeliek legalább öt góllal legyőzik a dán Aalborg BK-t. Erre pedig meglehetősen kevés az esély, még akkor is, ha a szentföldiek a két héttel ezelőtti edzőcsere óta nagyot javultak - a kispadon immár nem Guy Luzon, hanem az AEL Limasszoltól elcsábított Eli Guttman ül.

Míg az E csoportban már mindhárom továbbjutó hely elkelt, és az utolsó körben maximum végső sorrend a kérdéses, addig a H betűjelű kvintettben a harmadik pozíció sorsa csak szerdán dől el. Erre a görög Panioniosz és a török Galatasaray pályázik, és egyelőre a hellének állnak jobban, hiszen egy ponttal többel rendelkeznek, de az előny megtartásához nem ártana legyőzniük a Girondins Bordeaux-t - a Galata ugyanis hazai pályán fogadja az eddig pont nélküli FK Austria Wient.

A görögök legnagyobb szerencséjére a francia együttes már biztosan csoportelső, így tagjai valószínűleg nem fogják összetörni magukat a Panioniosz ellen.

Áttérve a csütörtöki játéknapra, itt a B csoport tűnik a legérdekesebbnek, hiszen ebben a kvintettben a még kiadó harmadik pozícióért versenyben lévő két együttes egymás ellen lép pályára. A skót Aberdeen FC-nek hazai pályán mindenképpen le kellene győznie a FC Köbenhavnt, hogy bejusson a legjobb 32 közé, ám a skótok örökmérlege a dán csapatok ellen nem valami kedvező: az aberdeeniek történetük során eddig négy alkalommal találkoztak dán együttessel a nemzetközi porondon, és egy döntetlen mellett háromszor kikaptak, sőt, eddig még csak gólt sem tudtak szerezni.

Míg a fenti két együttes a harmadik hely megszerzéséért küzd, addig ugyanebben a csoportban az Atlético Madrid és a Panathinaikosz az első pozícióért játszik majd - a spanyoloknak nyerniük kellene, hogy elkerüljék a BL-ből érkező ellenfelet a következő körben.

Az AZ Alkmaar a továbbjutás mellett azért is küzd majd az Everton FC ellen, hogy megőrizze hazai veretlenségét az európai porondon: a holland együttes ugyanis 1977-es bemutatkozása óta soha nem veszített otthon nemzetközi kupameccset. Mindez 32 mérkőzést jelent, de ahhoz, hogy Louis van Gaal együttese most biztosan bejusson a legjobb 32 közé, valószínűleg nem elég a döntetlen, hiszen ha az 1. FC Nürnberg legyőzi az eddig pont nélküli Larisszát, akkor megelőzi a hollandokat.

Persze ha az AZ 4-4-et játszik a már biztos csoportelső liverpooliakkal, akkor egy pont is elég a számára, hiszen több rúgott góllal megelőzné a szabadnapos Zenit Szankt-Petyerszburgot...

A C csoportban az olasz Fiorentina hiába áll jelenleg a második helyen, akár még ki is eshet, igaz, ehhez ki kellene kapnia hazai pályán a cseh FK Mladá Boleslavtól - amely egy győzelemmel bejutna a legjobb 32 közé. A csehek dolgát nem könnyíti meg, hogy egyik legjobbjuk, a középpályás Marek Matejovsky (aki éppen a találkozó napján ünnepli 26. születésnapját) eltiltás miatt nem játszhat.

A D csoport utolsó fordulójának érdekességét az adja, hogy a szabadnapos SK Brann Bergen sorsa nem a saját kezében van. A norvégok jelenleg harmadik, vagyis továbbjutó helyen állnak, ám a Dinamo Zagreb vagy a Stade Rennes is utolérheti őket.

E két együttes éppen egymás ellen játszik, és Bergenben alighanem egy döntetlenért imádkoznak, sőt, még abba is belemennének, hogy valamelyik csapat egy vagy két góllal nyerjen - hiszen a norvégok jobb gólkülönbségükkel még így is megőriznék a harmadik helyet. Továbbjutásuk csak akkor úszik el, ha bármelyik gárda három vagy annál több gól különbséggel győz.

www.infosport-focivilag.hu