Vágólapra másolva!
Pénteken Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását, és összejött néhány igencsak sokat ígérő párharc, a címvédő Milan például az egyik legszebb futballt játszó Arsenalt kapta, az olasz bajnokságot vezető Inter a Liverpoollal meccsel majd, a Real Madrid a Romával került össze, míg a Manchester United a Lyon testén keresztül juthat be a nyolc közé

Szokás szerint négy irányelvet határozott meg az UEFA a sorsolás előtt: azonos országból, valamint csoportból érkező csapatok nem kerülhettek össze, minden csoportelső egy-egy második helyezettet kapott ellenfélnek, és a nyolcaddöntős párharc első mérkőzéseire a másodikok otthonában kerül sor.

A Barcának a Celtic jutott, a spanyolok idén már találkoztak skót csapattal, a Rangersszel Glasgow-ban ikszeltek, aztán otthon a Nou Campban egy 2-0-s győzelem formájában érvényesítették a papírformát.

A Celtickel a 2004/2005-ös idény csoportkörében játszottak utoljára a katalánok, akkor idegenben 3-1-re nyert a Barca, otthon pedig 1-1 lett a vége. A Lyon és a Manchester United is ismerősként üdvözölheti egymást, szintén a 2004/2005-ös sorozat csoportkörében futottak egymásba, Lyonban a hazaiak már 2-0-ra vezettek, de a MU végül elvitt egy pontot, az Old Traffordon pedig 2-1-re nyertek Ferguson fiai, végül kéz a kézben ment tovább a két együttes.

Forrás: EPA

A Roma és a Real Madrid nem meglepő módon szintén a három évvel ezelőtti kiírásban találkozott, a királyi gárda odahaza 4-2-re nyert, és Rómában is begyűjtötte a három pontot egy 3-0-s diadallal. Korábban még kétszer került egy csoportba a két sztárcsapat, 2001/2002-ben Rómában 2-1-re nyertek a spanyolok, Madridban pedig 1-1-re végeztek a felek, egy idénnyel később a Real 3-0-s diadallal tért haza az olasz fővárosból, de a Farkasoknak Totti góljával sikerült a visszavágás a Bernabéuban.

Milánó csapatai angol együttesekkel kerültek össze, a címvédő Milannak kellemes emlékei lehetnek az előző szezonból a szigetországiakról, hiszen az elődöntőben a MU-t, a fináléban a Liverpoolt győzték le, a Vörösöknek ezúttal az Inter jutott. A kék-feketék legutóbb 2003 novemberében játszottak angol csapattal az elitben, akkor az Arsenalt 3-0-ra legyőzték a Highburyben, de az Ágyúsok egy 5-1-es revánssal válaszoltak a San Siróban.

Arsene Wenger csapata ezúttal majd a Milan vendége lesz, a két klub játszott már európai kupáról döntő párharcban, méghozzá az 1994-es Szuperkupáért, amit végül az olaszok szereztek meg 2-0-s összesítéssel, mert akkor még oda-visszavágós alapon zajlott a finálé.

Az Olimpiakosz és a Fenerbahce minden csoportelsőnek ott volt a kívánságlistáján, végül a görögöket a Chelsea, a törököket a Sevilla nyerte meg magának, nagy meglepetés lenne, ha nem a londoni Kékek és az UEFA-kupa-címvédő andalúzok mennének tovább.

Bajnokok Ligája, a nyolcaddöntő párosítása:
Celtic (skót) - Barcelona (spanyol)
Lyon (francia) - Manchester United (angol)
Schalke (német) - Porto (portugál)
Liverpool (angol) - Internazionale (olasz)
Roma (olasz) - Real Madrid (spanyol)
Arsenal (angol) - Milan (olasz)
Olimpiakosz (görög) - Chelsea (angol)
Fenerbahce (török) - Sevilla (spanyol)

Az első mérkőzéseket február 19-én és 20-án, a visszavágókat március 4-én és 5-én rendezik, kivéve az Inter-Liverpoolt, mert az március 11-én kerül megrendezésre.