Társoldalunk:

Az év legjobb futball-aranyköpései

2007.12.31. 10:35

Az év során a nemzetközi labdarúgás főszereplői rengeteg nyilatkozatot adtak. Akadtak közük olyanok is, amelyekből sok hasznos információ is kiderült, de természetesen voltak, amelyeket nem volt érdemes komolyan venni, vagy nem éppen úgy sikerültek, ahogyan azt a nyilatkozó szerette volna. Most ezekből válogatottunk.

"Fogadtam vele, hogy nem rúg 15 gólt a bajnokságban, de ha így folytatja, akkor változtatnom kell a feltételeken. Én vagyok az edző, megtehetem! Mostantól 150 gólt kell rúgnia." Sir Alex Ferguson, látva Cristiano Ronaldo remek formáját.

"Szégyellem magam. Sokkolt, ahogy játszottunk, úgy fociztunk, mintha részegek lettünk volna." A West Ham United (azóta a Liverpool) középpályása, Yossi Benayoun a Reading FC elleni 6-0-s vereség után.

"Életemben egyszer jártam a Wembleyben. Öt évvel ezelőtt, amikor Lenny Kravitz-koncert volt." A Fulham FC mestere, Chris Coleman azóta is csak nézőként járhatott a Wembleyben, mert csapata végül nem jutott be a kupadöntőbe.

"Rooney olyan puhán ér a labdához, mintha bársonykesztyű lenne a lábán." Iain Dowie angol edző és televíziós szakkommentátor megjegyzése.

"Nem tudom pontosan, hogy miért van téli szünet a Bundesligában, de lehet valami köze az időjáráshoz." Owen Hargreaves bölcs meglátása.

"Bármikor is találkozzon ez a két csapat, mindig remek mérkőzést játszanak. De ez nem volt valami remek mérkőzés." Lee Dixon a Manchester United-Arsenal FC párviadalokról.

Legviccesebb gólörömök I.


"Nem tudom, hogy Alex McLeish egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy skót vagyok. Lehet, hogy hozzá kellene csapnom a Mc előtagot a nevemhez." A Colchester United csatára, Chris Iwelumo mindent megtenne, hogy felhívja magára a skót szövetségi kapitány figyelmét.

"Bellamy állandóan panaszkodott, hogy az edzésen fejbe szoktam könyökölni. Mondtam neki: 'Nézd meg, hol a fejed, nem tehetek róla, hogy olyan alacsony vagy, hogy állandóan nekimész a könyökömnek'. Nevetett, és azt mondta, tényleg van ebben  valami." A Newcastle United nagy termetű amerikai védője, Oguchi Onyewu helyretette csapattársát.

"Az egyetlen mód, hogy eljussunk Európába, ha jegyet foglalunk a nyárra valamelyik fapados légitársaságnál." Steve Coppell, a Reading FC mestere reálisan látta csapata esélyeit.

"Elképesztő volt, amikor átmentünk a Chelsea öltözőjébe a mezcserére. Nagyobb volt, mint a házam." A Norwich City középpályását, Dickson Etuhut lenyűgözte a Stamford Bridge.

"Cristiano Ronaldo nagyon gyors. Gondolkoztam rajta, hogy kölcsönkérem Valentino Rossitól a motorkerékpárját, azzal talán lépést tudtam volna tartani vele." Az AS Roma jobbhátvédjének, Christian Panuccinak nem volt könnyű dolga a Manchester United ellen, amint azt a 7-1-es MU-győzelem is mutatta.

Forrás: EPA

Egy vicces kép a futballévből - ugye felismerik őket?

"Elégedett voltam a játékosaimmal, de az ötödik kapott gól után legszívesebben mindegyik focistámat lefejeltem volna." Nem is merünk belegondolni, hogy a Livorno mestere, Nando Orsi mit művelne, ha elégedetlen lenne játékosai teljesítményével.

"Több esély van arra, hogy én bekötött szemmel elvezetek egy Concorde-ot a Holdra, minthogy ő kivezesse Wales válogatottját a világbajnokságra" Robbie Savage nem rajong a walesi szövetségi kapitányért, John Toshackért.

"Gyorsan eljöttem Boltonból. Az angol időjárás nem nekem való, a pályán meg engem, a védőt próbálták meg becsúszva szerelni a csatárok. Nem is értettem a dolgot." A francia Vincent Candela nem barátkozott meg az angol futballal.

Legviccesebb gólörömök II.


"Az edzőnk, Lawrie Sanchez azt mondta, hogy ívelgessük előre a labdát, és szerezzük meg a lepattanót. Azt akarta, hogy úgy játszunk, mint a neandervölgyiek, de én nem vagyok ősember, így inkább eljöttem a csapattól." A francia védő, Franck Queudrue sem volt maximálisan elégedett az angol stílussal.

"Olyan vagyok, mint a tej. Ha lejár a szavatossági idő, akkor már nem lehet meginni". A spanyol szövetségi kapitány, Luis Aragonés arról, hogy miért köszön el posztjáról a 2008-as Eb után.

"Bementem az öltözőbe a focistákhoz, és elmondtam nekik, hogy állítólag olyan ügynökökkel tárgyaltam, akik az átigazolási összeg egy részét odaadták a játékosnak. Mindenki el akarta tőlem kérni ennek az ügynöknek a telefonszámát, mert még nem találkoztak olyannal, aki pénzt adott volna a védencének." Harry Redknapp meglátása az őt ért vádakról.

"Olyanok voltunk, mint a szoftpornó: rengeteg volt az előjáték, de senki sem talált be a célba." A Rochdale edzője, Keith Hill látta így csapatát a Stockport elleni 2-1-es hazai vereség után.

www.infosport-focivilag.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK